2022.06.17. 21:00
Vigalom Szent Iván éjjelén Zalaegerszegen
Az év legrövidebb és legmágikusabb éjszakáján az Apáczai Csere János Művelődési Központ udvarán rendezvények sora várja az érdeklődőket.
Június 24-én, pénteken már délután három órától, amikor a baráti csapatok főzőversenye kezdődik – erre június 20-ig lehet jelentkezni az intézményben. A főzéshez és sütéshez szükséges alapanyagokról, főzőedényekről, valamint egyéb kellékekről a résztvevőknek kell gondoskodni, míg a tűzifát a rendezők biztosítják. Este hat órától táncos, zenés programok szórakoztatják a résztvevőket. Emellett fél hétkor a szablyavívással lehet megismerkedni a Göcsej Baranta Haditorna Kör Sport Egyesület tagjai jóvoltából. A máglyát nyolc órakor gyújtják meg, fél kilenckor zsonglőr- és tűzzsonglőr- bemutató lesz Csanaki Attilával. A tűzugrásra 21 órától lehet vállalkozni. Kísérő programként lesz kézműves-foglalkozás, légvár, arcfestés és lufihajtogatás, csillámtetoválás, biotermékek vására, büfé, popcorn, almasütés.