Nyitott ajtók, tárt karok, szeretet

2022.06.13. 10:00

Mostantól „borciklin” is felfedezhetik a Förhénc-hegy szépségeit

Mostantól „borciklin” is felfedezhetik a Förhénc-hegy szépségeit és zamatait a látogatók.

Péter B. Árpád

Indul a förhénci „borcikli”. A megnyitó után (b-j) Gábris Jácint önkormányzati képviselő, Balogh László polgármester és Skanecz Sándor egyesületi elnök Fotó: Szakony Attila

Már tizedik alkalommal csábított kellemes kikapcsolódásra – s persze „íz-lelésre” – a Nyitott pincék program, amelynek tiszteletére a hét esőzései után a nap is kisütött. A templomkertben helyi termelők kínálták a hegy levét, s a pincészetek is hívogatták a gyalog, kerékpárral vagy éppen lovas kocsin érkezőket, akiket a jó borokon és finom falatokon túl koncertek is vártak. A megnyitón Balogh László, Nagykanizsa polgármestere kiemelte, „sokan járnak itt álmaikban és a valóságban is, hogy áldozzanak Bacchus oltárán”. – Reméljük, tényleg a pandémia után vagyunk, így ránk fér az örömünnep – folytatta a politikus –, mint a förhénci Nyitott pincék napja is, amely az elmúlt évtized során egyre inkább beleéghetett jó gondolataink sorába. 

A bor és a szőlő erős szimbólum a mi világunkban s persze a természetimádó népeknél, de az volt az antik korban és az ma is a kereszténységben. Ám a borról nem csupán hedonista gondolatok juthatnak eszünkbe, hanem az a munka és veríték is, amely az előállításához szükséges. S ne feledjük, általa még Krisztus véréhez is folyamodhatunk. Balogh László szerint életünk szépségének összetettsége is megjelenik mindebben, majd azt kívánta: „Isten áldja a förhénci nyitott pincéket, a belőlük áradó borillatot, s mindenekfölött azt az emberi jóságot, vidámságot és szeretetet, ami egy ilyen alkalommal együtt jár.” – Ez olyan ünnep, amelyen megmutathatjuk azokat a borokat, embereket és szeretetbombákat, amelyeket ez a hegy nyújt mindenkinek – fogalmazott a színpadon Skanecz Sándor, a Förhéncért Egyesület elnöke, majd lapunk kérdésére arról beszélt: a korábbi városi bringákat a tervek szerint iskolák között osztják szét, de ők is bejelentkeztek néhány darabért, hogy elindulhasson a „borcikli” szolgáltatás. 

A bicikliket a bekamerázott polgárőr szolgálati épületnél helyezik el, a látogatók pedig díjmentesen nyeregbe pattanhatnak, s már indulhat is a förhénci bortúra, két keréken. Skanecz Sándor a Nyitott pincék napja kapcsán az egyesület szlogenjét idézte, amely szerint „Förhénc egy pohárnyi boldogság”. – Azt üzenjük: nyitva vagyunk, jöjjenek a látogatók, legyenek a természetben, sétáljanak, s élvezzük azt, hogy élünk. Mi a vendéget nyitott ajtókkal, tárt karokkal és szeretettel várjuk – szögezte le az egyesület elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában