A játszótér kialakítására mintegy 5 millió forintot nyertek

2022.05.30. 13:26

Felavatták hétfőn az új játszóteret Nován

Felavatták hétfőn az új játszóteret a településen a sportcentrumnál, illetve a nemrég beszerzett kommunális eszközök átadását is megtartották.

Korosa Titanilla

Németh József, Nova polgármestere elmondta, hogy a Magyar falu program két kiírására pályáztak a fenti célok megvalósítására. 

A játszótér kialakítására mintegy 5 millió forintot nyertek el.

-A támogatásból egy kötélpiramist, ülőhelyes körhintát, illetve egy univerzális tornyot építettünk fel a gyerekeknek - sorolta a polgármester. - A pályázati támogatást önerővel, 198 ezer forinttal egészítettük ki, elkészítettük az alapzatot és az ütéscsillapító gyöngykavics ágyat az eszközök biztonságos használatához. 

Arról is beszélt Németh József, hogy van igény a játszótérre, Nován a 14 éven aluliak gyermekek száma 110, a bölcsőde teljes kihasználtsággal működik, 8 bölcsődéssel, és az óvodában is magas, 18 fölötti a létszám.

-Odafigyeltünk a játszótér környezetének fásítására is, juhart, kőrist, ámbrafát, vérszilvát, hárs- és szivarfát ültettünk el, hogy sokszínű és érdekes legyen a környezet, így minden évszaknak meglesz a maga növénye - tette hozzá.

A kommunális eszközök beszerzése 5,6 millió forintból valósult meg. Ebből tereprendezőt, három irányba billenő pótkocsit, faág aprítót és aggregátort vásároltak. Az aprítógép beszerzése előremutató célokat is szolgál, próbálják az öko-tudatosságra felhívni a lakosok figyelmét, hogy majd a levágott ágakat ne eltüzeljék, hanem a géppel leaprítsák.

Részt vett az eseményen Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, miniszteri biztos is, aki a Magyar falu program céljairól szólva elmondta, hogy e pályázati rendszer meghosszabbításával szeretnék elérni, hogy a falvakban minden út, járda és közintézmény megújuljon és a kezdetektől számítva 10 év alatt - terveik szerint - ezt sikerül megvalósítani. Arról is beszélt, hogy mások a célok és lehetőségek a kisebb, illetve nagyobb falvakban, attól függően milyen feladatokat kell ellátni. Kiemelte, hogy Nován jó szemlélettel fejlesztenek, ügyelnek a település rendezettségére, az intézmények működésére. A 780 fős település a térségben központi szerepet tölt be. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában