2022.04.26. 12:00
Szemléletformáló kiállítás nyílt a Bajcsa melletti csemetekertről Zalaegerszegen
Ahol a fák születnek címmel nyílt kiállítás hétfőn a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban. A megyénkben is ismert fotósok által készített képek a Zalaerdő Zrt. bajcsai csemetekertjén keresztül mutatják be a fák születését és növekedését.

Csányi Anita beszélt az erdőtelepítésről.
Fotó: Katona Tibor
– Egyre nagyobb teret kap a zöldkönyvtári tevékenység, azon belül is elsősorban a szemléletformálás a munkánkban. A fő célcsoportot a gyerekek alkotják, hiszen ők a jövő nemzedéke, rajtuk múlik majd a Föld fenntarthatósága – mondta lapunknak Kiss Gábor könyvtárigazgató. A tárlat megnyitója előtt Csányi Anita erdőmérnök a zalaegerszegi Ady-iskola negyedikes diákjainak beszélt az erdőgazdálkodásról és az erdőtelepítés folyamatáról. – Az országban Zala megyében van a legnagyobb állami csemetekert. Bajcsa mellett 61 hektáron, ami 85 focipálya területének felel meg, évente 10-12 millió csemetét nevelünk. Egy hektárra hozzávetőlegesen tízezer csemetét ültetünk, ezzel pótolva a kivágott erdőrészeket – mondta Csányi Anita. A fotókiállítás május 14-ig látogatható.