Frissen Zalából

2022.01.14. 10:00

Tovább csökken a lélekszám Zalalövőn

Tovább csökkent az északnyugat-zalai kisváros lélekszáma, elsősorban abból adódóan, hogy az elhalálozások száma 2021-ben is meghaladta a születésekét.

Gyuricza Ferenc

Gyarmati Antal: – Változott a családok támogatása is

Forrás: Zalai Hírlap / Archívum

A január 11-i állapot szerint 2824 állandó lakosa van a településnek, míg a tartózkodási hellyel rendelkező személyek száma 153 fő. 


Erről Gyarmati Antal polgármester számolt be lapunknak. Mint mondotta, a születések száma gyakorlatilag évek óta nem változott – 2018-ban 18, 2019-ben 17, 2020-ban ismét 18, tavaly pedig 19 zalalövői gyermek született –, az elhalálozások száma azonban 2020-ban jelentősen megemelkedett (a 2018-ban elhunyt 26, illetve 2019-ben elveszített 34 zalalövőivel szemben abban az esztendőben 49 polgárától kellett búcsúznia a városnak), és tavaly is nagyságrendileg hasonló veszteséggel (47 fő) kellett szembesülniük. 


A házasságkötések számában viszont pozitív tendencia mutatkozik. 2019-ben mindössze 12 ilyen örömteli családi eseményre került sor a városban, majd az elmúlt két évben fokozatos emelkedést regisztráltak. 2020-ban 15, tavaly 24 esküvőre került sor, utóbbi már a 2018-as adatot (20 házasságkötés) is meghaladja. A házasságkötések számának növekedésével arányosan csökkent a születendő gyermekre tett apai elismerő nyilatkozatok száma is, míg 2019-ben 11 ilyen dokumentum született, 2020-ban csupán nyolc, tavaly pedig mindössze hat. 


A 2021-ben született gyermekek közül 12 volt lány és 7 fiú. A szülők a névadás során a változatosságra törekedtek, a lányok az Anna, Emma, Hanna, Kornélia, Lili, Nadin Eperke, Réka, Rozina, Rozina Lili, Róza, Szofi Emma és Vica keresztnevet kapták, a fiúknak pedig az Áron, Bence, Hunor László, Nimród, Nolen, Regő és Tamás neveket választották. 


– Változott a családok támogatása is, a szülő a gyermeke világra jöttekor születési támogatásra jogosult, amennyiben a gyermek megszületésekor, illetve a vonatkozó kérelem benyújtásakor is állandó lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel rendelkezik Zalalövő város közigazgatási területén, továbbá az újszülöttet saját háztartásában neveli, gondozza – tette hozzá Gyarmati Antal. – A születési támogatás folyósításának feltétele még, hogy a kérelmező családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a mindenkori garantált bérminimum összegének 200 százalékát. A támogatás iránti kérelem benyújtásának határideje a gyermek megszületését követő 120. nap. Az egyszeri támogatás összege gyermekenként 20 ezer forint. A kérelmek elbírálása folyamatos.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában