Frissen Zalából

2021.12.03. 06:50

Újszülötteknek telepítenek erdőt Eszteregnyén

Hazánk erdőterületének növeléséhez a Zalaerdő Zrt. az Agrárminisztérium által indított Országfásítási Mintaprogram keretén belül 2019 óta végez erdőtelepítést. A Mintafásítás III. program keretében Eszteregnyén 3,37 hektár területen Újszülöttek erdejét hoznak létre.

Benedek Bálint

A helyszínen csütörtökön Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója és Cseresnyés Péter államtitkár tartott sajtótájékoztatót, majd közösen megnézték a területet, ahol jelképesen néhány fát is elültettek.

- A projekt célja, az ország erdőterületeinek növelése – fogalmazott Rosta Gyula.

- Mivel az állami erdőgazdaságok végzik a telepítést, jó példával szeretnének szolgálni a földtulajdonosoknak. A mintatelepítés egyik nagyon fontos eleme az Újszülöttek erdeje: Zala megyében az idén és jövőre születendő gyerekek számához igazodva, minden csecsemő után tíz facsemetét ültetünk el Eszteregnye északi részén 3,37 hektáron. Ezúttal 27 ezer darab fát telepítünk, jellemzően kocsányos tölgy, hegyi juhar, illetve madárcseresznye, vadalma, vadkörte kerül a földbe, az erdőszegélybe pedig húsos som. A vadkár ellen kerítéssel védjük, ám amint az erdő mérete eléri a két méter feletti magasságot, eltávolítjuk azt.

 

Cseresnyés Péter örült az újabb erdőtelepítésnek, hiszen azon túl, hogy a kormánynak fontos az erdősítés, a családpolitikára is nagy hangsúlyt fektet. Hozzátette: minden egyes gyermeket meg kell becsülni, ahogy a családok nevelőtevékenységét is elismerés illeti. Ezt nemcsak kedvező döntésekkel, helyes adópolitikával köszöni meg a társadalom, valamint a kormányzat a szülőknek, hanem egy ilyen szimbolikus jellel is, hogy az újszülöttekért egy teljes erdőt telepítenek a jövő generációja számára.

Ezek is érdekelhetik