Frissen Zalából

2021.12.03. 09:00

Megújult a háziorvosi rendelő Bocföldén

A Magyar falu programhoz benyújtott sikeres pályázat eredményeként újult meg a falu orvosi rendelőjének külső homlokzata és tetőszerkezete.

Arany Horváth Zsuzsanna

A részletekről csütörtökön Bakos Sándor polgármester, Vigh László országgyűlési képviselő és dr. Czipóth Magdolna háziorvos tájékoztatta a sajtót.

A Kosztolányi úti épület külső nyílászáróit, valamint a hullámpala tetőt cserélték, amire 4,9 millió forintot adott a Magyar falu program. Az ablakokat korszerű műanyagokra cserélték. A polgármester ez alkalommal köszönte meg a térség országgyűlési képviselőjének a közbenjárást, a zalai falvak fejlődését szolgáló tevékenységét. Vigh László elmondta: a program előnye, hogy a nyertes pályázat után azonnal utalják az összeget, nem kell hitelt felvenniük az önkormányzatoknak. Biztatta a község elöljáróságát további pályázatok benyújtására, hiszen a program 10 éves távlatban áll rendelkezésre.

A háziorvos elmondta: Csatár és Bocfölde lakosait szolgálva 1700 fő egészségét óvja a rendelő, ahol a Gyulasiné Foltányi Erika vezette védőnői szolgálat is működik.

Bakos Sándor, dr. Czipóth Magdolna, Gyulasiné Foltányi Erika és Vigh László a megújult orvosi rendelő előtt Fotó: Katona Tibor

Az elmúlt időszakban fokozott nyomás nehezedik az egészségügyben dolgozókra, ezért a polgármester köszönetet mondott a település főorvosának áldozatos munkájáért, jelezve: a rendelő gépészeti felújítását is tervezik.

Új eszközbeszerzésről is számot adott Bocfölde vezetője és Vigh László: szintén a Magyar falu programnak köszönhetően 1,6 millió forintból rézsűvágó padkakaszával is rendelkezik már a falu, hogy az önkormányzati zöldterületeket rendben tartsa.

Ezek is érdekelhetik