Kiss István György néprajzi hagyatéka múzeumot keres

Kiss István György gyakorlatilag áttáncolta az életét, sok gyermeket terelve és nevelve a mozgás és a magyar kultúra szeretetére. A néptáncos körökben csak István bácsinak szólított néptáncpedagógus meghatározó embere volt nemcsak a zalai, hanem a muravidéki néptáncmozgalomnak is. De nem csak a néptánc töltötte ki az életét, szabadidejében egyedülálló hobbijának hódolt.

Már gyermekkorában, amikor elkezdett néptáncolni, azzal párhuzamosan alakult ki a folklór tárgyi kultúrája iránti elköteleződése. Alföldi rokonainál nyaralva unokatestvérével már akkoriban is jártak házakhoz, padlásokra felkéredzkedtek, és az „értékesnek” vélt dolgokat összeszedték, elkérték – emlékezett vissza Kiss-Molnár István.

Néptáncoktatóként számtalan településen adódott lehetősége néprajzi tárgyak gyűjtésére. A mezőgazdasági iskola tanáraként szeretett volna egy iskolai múzeumot létrehozni, ám erre nem kapott lehetőséget. Szabadidejében faluról falura, padlásról padlásra járt gyalogosan, busszal, vonattal, később motorral. Eleinte minden érdekelte, ami hozzátartozott a magyar paraszti kultúrához. Fazekasedényektől kezdve a mezőgazdasági szerszámokon keresztül a parasztházak berendezéséig mindent gyűjtött. Ma is megvan például 15 tételből álló régi (parázzsal fűtött) öntöttvas vasaló gyűjteménye vagy 30-35 darabból álló, régi hegyipincekulcs-gyűjteménye, melyben akad csaknem 30 centiméteres is. Találunk régi ostorokat, furulyákat, kulacsokat, függönytartókat és millió más használati tárgyat.

Kisebbik fia elmondta, hogy édesapja gyűjtőszenvedélye idővel letisztult, és leginkább a faragott pásztorbotok felé terelődött figyelme. A 70-es, 80-as években személyesen is megismerkedett zömében zalai, somogyi, bakonyi pásztorokkal, fafaragómesterekkel, később aztán az egész Kárpát-medencében kialakultak kapcsolatai, akikkel nagyon jó viszonyt ápolt. Ilyen volt többek között Badacsonyi Lajos zalavégi népi énekes, hangszerkészítő és fafaragó, a Népművészet Mestere, vagy Tüttő György, akinek a munkásságáról könyvet is elkezdett írni, ám már nem tudta befejezni. De meg kell említeni Perczel Jánost, Breglovics Kálmánt, Soós Lajost vagy id. Kapoli Antal Kossuth-díjas fafaragó pásztort, akitől több faragott botot is őriz.

Életének utolsó tíz évében kicsit a vallás felé fordult, templomi relikviákat, feszületeket, faszobrokat is gyűjtött. Élete folyamán sok kicsi és néhány nagyobb kiállítás keretein belül mutatta meg kincseit a nagyközönségnek.

Egy ízben így nyilatkozott Kiss István György: „A múlt bennem él, fizikailag, tárgyia­sult formában is kézbe foghatom, de ennél többet szeretnék. Közkincsé tenni, hogy az utókor is lássa, minő eszme, alkotóvágy, szépérzék tette e kis népet Európa kultúr­hatalmává.”

A zalaszentgyörgyi emlék­esten Schreiner Jenő, a Harangláb Népzenei Együttes vezetője is zenélt csapatával, aki a 90-es évektől sokat dolgozott Kiss István Györggyel. Az idén 36 éves együttes gyakorlatilag öt kontinens 30 országában muzsikált és körülbelül negyven csapatnak húzták a talpalávalót. A táncházakat nem is számolnánk.

– 1980-ban kerültem Zalaegerszegre, és 1985-ig voltam a Kiszöv prímása. Istvánnal akkor találkoztam, amikor a Zalai Táncegyütteshez kerültem. Szólótáncos volt az együttesben, és felkérte a zenekart, hogy élő zenével kísérjük az előadásukat. Elmentünk néhány próbára, aztán jöttek sorban a műsorok. Muravidéken tartott magyar gyerekeknek néptáncoktatást, az ottani fesztiválokra, fellépésekre is elkísértük – emlékezett vissza a találkozásra és a közös munkára a zenész. – Jó kapcsolatot ápoltunk Istvánnal, korrekt volt velünk. Láttam azt is, hogy a gyerekek nagyon szeretik, jól bánt velük és eredményes munkát végzett. Nem volt az az üvöltözős ember. Odafigyelt arra, ha netán változás történt a programban, akkor kreatívan, gyorsan meg tudtuk oldani a változtatást.

Schreiner Jenő örült, hogy Kiss-Molnár István meghívta a zenekarát az emlékestre. Hozzátette, hogy a zenekarban már mások játszanak, mint akik István idejében muzsikáltak, de így is szép emlékek jöttek elő. A zenei összeállítást úgy válogatták, hogy zömében azok a darabok szólaljanak meg, amiket a közös programokon játszottak.

– Az egy kalotaszegi hajnalit is játszottunk, ami az elengedésről és az emlékezésről szól: „Ez a vonat, ha elindult, hadd menjen, énutánam senki ne keseregjen. Ha valaki utánam kesereg, azt kívánom, a Jó Isten áldja meg.”

A néprajzi hagyatékot Kiss István György nevével fémjelzett emlékmúzeumban mutatnák be, ehhez támogatókat és pályázati forrást keresnek.