2021.10.27. 21:00
Várostörténeti konferencia Zalaegerszegen
Október 29-én, pénteken 9 órakor kezdődik a megyeszékhely elmúlt századainak izgalmas lapjait megidéző Várostörténeti konferencia az Arany Bárány Hotel Télikertjében.
Az érdeklődők számára ingyenes tudományos ülésen Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója mutatja be Molnár András történész, a Zala Megyei Levéltár igazgatója Deák Antal hagyatéka című kötetét, majd öt előadást hallgathat meg a közönség. Dr. Bilkei Irén PhD történész Zalaegerszeget mint középkori mezővárost mutatja be, dr. Vándor László régész, nyugalmazott múzeumigazgató a török kori végvári időszakot idézi fel, dr. Gyimesi Endre irodalomtörténész, a város korábbi polgármestere Zalaegerszeg díszpolgárairól szól. Megyeri Anna főmuzeológus, a Göcseji Múzeum munkatársa a városi sporttörténelem kiemelkedő történéseit veszi számba a 19. századtól 1939-ig, Erős Krisztina muzeológus pedig a 20. századi fürdőéletet eleveníti fel. A konferencia az önkormányzat támogatásával valósul meg.