Frissen Zalából

2021.10.13. 11:30

Szentkirályi Alexandra volt a zalaegerszegi fórum vendége

A Fidesz Magyar Polgári Szövetség országjáró fóruma keretében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivőt látták vendégül a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben.

Jóna István

Balaicz Zoltán, Szentkirályi Alexandra és Vigh László a fórum előtti sajtótájékoztatón

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy 2022 tavaszán rendkívül fontos megmérettetés vár a polgári oldalra. A városvezető arra emlékeztetett, hogy amikor 2002-ben egy nagyon lendületes városfejlesztési időszak és ciklus után bekövetkezett az akkori kormányváltás, az komoly következményekkel járt Zalaegerszeg számára. Hozzátette: azért, hogy a város mostani lendületes fejlődése ne törjön meg, a városunkban zajló beruházások megvalósulhassanak, minden tőlük telhetőt meg fognak tenni. Ebből a szempontból nagyon fontos, hogy 2022 áprilisa után is Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét.

Balaicz Zoltán, Szentkirályi Alexandra és Vigh László a fórum előtti sajtótájékoztatón
Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Szentkirályi Alexandra elmondta, hogy 2022 tavaszán a jelenlegi kormánynak a múlt árnyéka ellen kell majd küzdenie.

Szentkirályi Alexandra sze­rint a baloldal az elmúlt tíz évben Gyurcsány Ferenctől Gyurcsány Ferencig tett meg kacskaringós utat.

Kiemelte: 2010 óta ráléptünk a fejlődés, a kiszámíthatóság, a biztonság útjára: csúcson van a foglalkoztatottak száma, és vissza tudjuk adni a nyugdíjasoknak a 13. havi nyugdíjat. Béremelések vannak a kulturális, a szociális szférában, a bölcsődei dolgozóknál, az ápolónőknél, a családokat különböző kedvezményekkel támogatjuk. A következő választásnak az a tétje, hogy azt a biztos utat, amelyen az ország elindult, meg tudjuk-e tartani, vagy visszajön ugyanaz a korszak, amit 2010 előtt láttunk – fogalmazott a kormányszóvivő.

Vigh László országgyűlési képviselő kijelentette, hogy az embereknek el kell dönteniük, a múltra vagy a jövőre szavaznak. Zalaegerszeg gazdasági fejlődésnek indult a beruházásoknak köszönhetően. Hogy ez ne szakadjon meg, a polgári oldal mellett kell letenni a voksot. A fórumon telt ház előtt a kormányszóvivő az aktuálpolitikai kérdésekről beszélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában