Frissen Zalából

2021.10.15. 06:50

Már zajlik a zalaegerszegi református templom hatvanmillió forintos felújítása

Közel 60 millió forintból újul meg az egykor Szeghalmi Bálint tervei alapján, erdélyi stílusban épült református templom. A munkálatok elkezdődtek a műemléki védelem alatt álló épületen – hangzott el a csütörtöki sajtóbejáráson.

Jóna István

Tolvaj Márta, Vigh László, Balaicz Zoltán, Hodánics Péter, Galbavy Zoltán és Koncz János gyülekezeti főgondnok a bejáráson

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

Az 1942-ben épített templom tetőszerkezetének felújítása időszerű, hiszen az elmúlt időszakban Zalaegerszegre is lecsapó heves viharok megrongálták azt. A felújítás forrásának megszerzését nagy lobbitevékenység előzte meg – mondta Balaicz Zoltán polgármester. Hozzátette: a beruházás költsége közel 60 millió forint, amit a Miniszterelnökségtől érkezett mintegy 50 millió forintos állami támogatáson kívül egyházi forrásból, református hívek adományaiból, illetve az önkormányzat 5 millió forintos hozzájárulásából sikerült előteremteni.

Tolvaj Márta, Vigh László, Balaicz Zoltán, Hodánics Péter, Galbavy Zoltán és Koncz János gyülekezeti főgondnok a bejáráson
Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Vigh László országgyűlési képviselő elmondta: kötelességünk megőrizni az utókornak a református templomot és a hozzá hasonló épületeket. Tolvaj Márta polgármesteri tanácsadó örömét fejezte ki, hogy a felújítás után szép épület fogadja majd a híveket.

Hodánics Péter református lelkész az összefogásról beszélt, melynek révén a tetőzet cseréje, a toronnyal együtt 700 négyzetméteren valósul meg. Emellett megerősítik a statikai födémet és villámvédelmet is kialakítanak. Zárásként Galbavy Zoltán, a térség önkormányzati képviselője tette hozzá: a közelmúltban a református lelkészlakot felújították, a Mindszenty-iskolában új tornacsarnok épült, jövőre pedig 60 millió forintos ráfordítással a Rózsák tere is megújul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában