Frissen Zalából

2021.10.12. 10:00

Lehár 145 emlékév: megemlékezés a harcok helyén

A Lehár 145 emlékév keretében, a Szent György Lovagrend és a GRÁDICS Egyesület szervezésében a szlovéniai Komeni-fennsíkon található Kostanjevica na Krasu település Szent Márton tiszteletére szentelt templomában kétnyelvű szentmisére, majd megemlékezésre és agapéra került sor a hétvégén.

Horváth-Balogh Attila

Fülöp András, az esemény főszervezője, a lovagrend tagja és az egyesület alapítója elmondta: Kostanjevica na Krasu és környéke az első világháború fontos szlovéniai emlékhelye. A település határában működött a Segeti tábor (1915–1916), az Osztrák–Magyar Monarchia Doberdón és az Isonzó völgyében harcoló csapatainak pihentető és feltöltő táborhelye, illetve a község iskolaépülete főhadiszállásként is szolgált. A szentmisét Dinko Bizjak vojsicai és Aigner Géza letenyei plébános mutatták be.

A megemlékezés résztvevői Fotó: ZH

A megemlékezésen a ljubljanai magyar nagykövetség is képviseltette magát Bakos Gábor helyettes konzul személyében. Tóth Kálmán szombathelyi képviselő Miren község polgármesterét és a plébánost meghívta Szombathelyre, Aigner Géza atya pedig a híveket invitálta a Szombathelyi Egyházmegyébe zarándoklatra. A megemlékezésen mindkét oldalról elhangzott, hogy a történelmi információs táblák 2015-ben elkezdett magyar nyelvű bővítését folytatni, a meglévő baráti kapcsolatot pedig erősíteni kell. A program délután a Komeni-fennsík első világháborús emlékhelyeinek megtekintésével folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában