Frissen Zalából

2021.10.31. 14:01

Elszármazottak találkozója Gutorföldén

A helyiek adtak műsort a településről már elköltözött egykori lakóknak a hétvégén második alkalommal megrendezett elszármazottak találkozóján.

Korosa Titanilla

A helyi gyerekek műsora

Nyakas István polgármester az eseménnyel kapcsolatban elmondta, hogy két éve tartották az első találkozót, tavaly a járványhelyzet útját állta a kezdeményezésnek, de idén újra belefogtak a szervezésbe. Voltak, akik bár jelentkeztek, de a vírus miatt mégis kihagyták a közösségi eseményt, de így is közel 40 elszármazott érkezett vissza a szülőfaluba. A polgármester hangsúlyozta, hogy igény van az eseményre, ezért a jövőben is, ha tehetik, megtartják. Emellett az Internet világában is tartják egymással a kapcsolatot, a távolabb élők figyelemmel követik a gutori eseményeket, többen a helyi programokra rendszeresen hazalátogatnak. Elterjedt az első találkozó sikerének híre, így olyanok is érkeztek a második összejövetelre, akik az elsőn nem vettek részt.

A találkozó résztvevői közül néhányan. Fotók: Korosa Titanilla

 

Nyakas István hozzátette, hogy a helyi gyerek, a felnőtt női tánccsoport és a férfi nótakör készült műsorral az elszármazottaknak, hiszen ilyenkor az a legjobb műsor, amit a helyiek adnak a volt helyieknek.

Örömteli találkozásoknak lehettünk tanúi már a műsor előtt.

Aratóné Rácz Izabella a Baranya megyei Szalántáról utazott haza. Már 40 éve, hogy elköltött Gutorföldéről, Pécsen tanított és óvónőként is dolgozott.

-Édesanyámat 10 éve költöztettük el hozzánk, azóta ritkábban, de addig gyakran jöttünk haza, a búcsú nagyon jó találka hely volt – mondta. – Meglepett minket, hogy elszármazottak találkozóját szerveznek, de nagyon megörültem neki, eljöttem két éve és most is. Nagyon jó találkozni a többiekkel.

A helyi gyerekek műsora

Ugyanígy vélekedett Horváth Tibor, aki nem messze, Bocföldén él, oda nősült.

-1982-ben költöztem el Gutorföldéről, szülőkhöz, amíg éltek gyakorta visszajártam, ma már jobbára csak a szőlőhegyre megyek, Rádiházára a Rigó-hegyre, ahol gondozom a szőlőültetvényt.

A régi emlékek közül szívesen emlegették fel a mozilátogatásokat, a bálokat, ahol a fiúk mindig vigyáztak a lányokra, de szép emlékek a kézilabda és futball meccsek is.

Galéria:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában