Frissen Zalából

2021.10.05. 13:00

A hagyományok ápolását nem feledték a külsősárdi őszköszöntőn

Kulturális műsorral és vendéglátással várta a település polgárait vasárnap a zalai kisközség önkormányzata. Szüreti mulatságot tartottak, melyre a szlovéniai testvértelepülés, Kót lakóit, valamint a szomszédos falvak vezetőit is meghívták.

Gyuricza Ferenc

A gyertyánosi népdalkör is a fellépők között volt Fotó: Gyuricza

Gasparics Győző polgármester a program kapcsán elmondta: Külsősárd csupán egy kisebb kiterjedésű település, ezért felvonulás helyett inkább baráti beszélgetéssel és ahhoz kapcsolódó hangulatos programokkal – például a gyertyánosi népdalkör és a Kerti Sándor Kulturális Egyesület műsorával –, valamint nótázással köszöntik az őszi szüreti, betakarítási időszakot. A hagyományok ápolása jegyében emellett szürethez kapcsolódó eszközökkel díszítették a faluház melletti területet.

A gyertyánosi népdalkör is a fellépők között volt Fotó: Gyuricza

– Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn – idézte a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István szavait ünnepi köszöntőjében a polgármester, majd azzal folytatta: ha megbecsüljük elődeink munkáját, azzal teremtünk alapot ahhoz, hogy magunk is példává válhassunk. Gasparics Győző emellett az összefogás fontosságát hangsúlyozta, s arra hívta még fel a figyelmet, hogy a jelenben elvégzett munka a falu jövőjét, a gyermekeink boldogulását segíti elő.

A rendezvényen jelen volt Vigh László, a térség ország­gyűlési képviselője is, aki szintén arról beszélt, hogy milyen feladataink vannak annak érdekében, hogy jól érezhessük magukat szűkebb környezetünkben. Mint mondotta: a magyar falvak jó életcélokat jelöltek ki maguknak, az ott élők tudják és teszik a dolgukat, az ország pedig bátran alapozhat a vidéken élő ember családot és gyermeket tisztelő, azok érdekében cselekvő szemléletére. GYF

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában