Frissen Zalából

2021.09.24. 17:00

Rendbe tették a II. világháborús emlékmű környékét Zalatárnokon

A héten folytatódtak a közterület-szépítő munkálatok a közép-zalai községben. Ezúttal a II. világháborús emlékmű környékét tették rendbe.

Gyuricza Ferenc

Soós Zsolt polgármester (jobbról) a munkálatok kivitelezőivel, Balogh Józseffel és Oláh Vidorral

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Soós Zsolt, a település polgármestere elmondta: az önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a lakókörnyezet állapotára: gondozott, vonzó falukép kialakítására törekszik. Ennek érdekében már korábban is folytak munkálatok, hol önkormányzati beruházásként, hol civil kezdeményezésre, vagy éppen közösségi összefogással.

Soós Zsolt polgármester (jobbról) a munkálatok kivitelezőivel, Balogh Józseffel és Oláh Vidorral
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– A II. világháborús emlékmű környezetének rendbetételével az önkormányzat bízta meg a kivitelezőket – ismertette a polgármester. – Itt ugyanis olyan munkálatokat kellett elvégezni, amikhez szakértelemre is szükség volt. Az emlékmű környékét meg kellett tisztítani az elburjánzott növényzettől, s a talapzatát is rendbe kellett hozni.

A zalatárnoki II. világháborús emlékművet mintegy harminc éve állították, s azóta teljesen körbenőtték a tuják, szinte nem is lehetett látni, megemlékezések megtartására pedig már egyáltalán nem volt méltó. A mostani munkát – amely füvesítést is magába foglal – parkosítással szeretnék majd folytatni.

A polgármester hozzátette még: nemcsak az emlékmű környezetének rendbetétele volt fontos számukra, hanem arra is törekednek, hogy az elődök iránti tiszteletüket méltóképpen le is róják, így biztosan fognak a jövőben megemlékezéseket tartani ezen a helyszínen is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában