Frissen Zalából

2021.09.10. 09:00

Közösségi munkát tartott a Göcsej Horgász Egyesület

Az elmúlt hét végén megtartotta idei utolsó előre meghirdetett közösségi munkáját a Göcsej Horgász Egyesület.

Gyuricza Ferenc

Az egerszegi Jordán Tibor gyakran keresi fel a tavat

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A tagok a zsilip fémkorlátját festették le, a gát víz felőli oldaláról eltávolították a fás növényzetet, míg a külső oldalon lenyírták a füvet. Minderről Kelemen Csaba, az egyesület újonnan megválasztott elnöke számolt be lapunknak. Azt is hozzátette, emellett a két parkolóban is füvet nyírtak, és vállalkozó segítségével a szemetet is összegyűjtötték a tó körül.

Az egerszegi Jordán Tibor gyakran keresi fel a tavat
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

– Szervezett közösségi munkát idén már nem tervezünk, de vannak még kisebb feladatok, például további festések, amiknél ugyancsak számítunk a sporttársakra – folytatta az elnök. – Közben folyamatosan rendezzük a dolgainkat. A nyáron lezajlott vezetőségváltás az utolsó fázisába lépett, már a cégbírósági bejegyzés alatt áll. A kilencfős elnökség két tag kivételével teljesen megújult, a maradó vezetőségi tagok is más funkciót vállaltak – mondta.

Kelemen Csaba elnök munkáját a jövőben alelnökként Szilágyi László és Milei Tibor segíti. Már az új vezetőség készíti elő a novemberre tervezett halasítást, amely során – a beszerzési lehetőségek függvényében – legalább harminc mázsa, különböző korosztályú pontyot, 6-7 mázsa vegyes keszeget, illetve három mázsa süllőt szeretnének a tóba tenni. Kelemen Csaba azt mondja, utóbbira nagyon nagy szükség lenne, hiszen a süllőállomány lecsökkent Kustánszegen.

– A tagságunknak e hét végén éjszakai horgászatot biztosítunk, bízunk a szép fogásokban. Szeretnénk pergetőversenyt is hirdetni, ennek időpontja azonban több összetevőn, például a süllőtelepítés sikerén is múlik – mondta végezetül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában