Frissen Zalából

2021.09.10. 11:00

Harminchat szlovén pályázót támogat a Miniszterelnökség

A szlovéniai magyar közösségek is sikeresen szerepeltek a Nemzeti újrakezdési program elnevezésű pályázaton, amelyet még tavasszal hirdetett meg a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága a külhoni magyar szervezetek számára.

Gyuricza Ferenc

Hárommillió forintot kapott a lendvai Galéria és Múzeum

Forrás: Wikipedia

A Nemzeti újrakezdési programban a külhoni magyar szervezetek számára korábban meghirdetett pályázatokat egységesítette a magyar kormány. Az első szakaszban működésre, fejlesztésre és eszközbeszerzésre lehetett pályázni, hat kategóriában.

Hárommillió forintot kapott a lendvai Galéria és Múzeum
Fotó: Wikipedia

A támogatási keretösszeg 1,5 milliárd forint volt, az érdekelt szervezetek 300 ezer és ötmillió forint közötti összeget igényelhettek vissza nem térítendő támogatásként. A döntési lista kihirdetésekor Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kiemelte: a programra 3223 pályázat érkezett, melyek támogatási igénye a rendelkezésre álló összeg csaknem nyolcszorosa, közel 12 milliárd forint volt. Az érvényes pályázatoknak így mintegy felét tudták csak támogatni.

Szlovéniából 36 pályázó összesen mintegy 40 millió forintot kapott. A legtöbb igényt – szám szerint 23-at – a kulturális alprogramban támogatta az államtitkárság. Hárommillió forintot kapott a lendvai Galéria és Múzeum, kétmilliót a pincei Zala György Művelődési Egyesület. Szervezetenként 1,8 millió forintot tudhat magáénak a lendvai, a dobronaki és a salovci magyar nemzetiségi önkormányzati közösség, valamint a zsitkóci Gyöngyvirág Kultúregyesület. 1,2 millió forint támogatásban részesült a gyertyánosi, a hosszúfalusi és a kapcai helyi közösség, a dobronaki, a völgyifalusi és a csentei művelődési egyesület, a csentei szőlőtermelék egyesülete, valamint a hármasmalmi kultúregyesület. 800 ezer forinthoz jutott a gyertyánosi Hajnal Művelődési Egyesület, a lendvai kultúregyesületek szövetsége pedig 750 ezret kapott. 600 ezer forinttal segíti a magyar állam a felsőlakosi amatőr színjátszócsoport, az alsólakosi Szunyogh Sándor Kultúregyesület, valamint a radamosi Harangvirág Turisztikai és Művelődési Egyesület munkáját. 500 ezer forintot a pártosfalvai Rózsa Kézműves Egyesület, a muraszombati Magyar Baráti Kör, a lendvai Vita Kamarakórus egyesülete, illetve a Lendvai Városi Közösség nevű szervezet kapott.

Az oktatási alprogramban Lendváról 1. számú Kéttannyelvű Általános Iskola 1,5 millió, a 2. számú általános iskola és a dobronaki kéttan­nyelvű általános iskola pedig 800-800 ezer, míg a Ljubljanában működő József Attila Magyar Kultúregyesület 850 ezer forintot kapott. A sport alprogramban a petesházi Speedway Team Sport Egyesület, a felsőlakosi Return Tenisz Klub, a lendvai vadászegyesület és a csentei futballklub is 500 ezer forint támogatásban részesült. Ifjúsági, cserkész- és közösségi célú programok támogatása jogcímen a Muravidéki Magyar Ifjúsági Szervezet és a Dobronaki Ifjak Szervezete is 700 ezer forintot, a lendvai Gibko Sport- és Turisztikai Egyesület pedig 500 ezer forintot fordíthat eszközfejlesztésre vagy működésre.

Az egyházi alprogramból a lendvai plébániának hárommillió, a dobronakinak pedig kétmillió forint jutott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában