Frissen Zalából

2021.09.22. 11:07

Biztonságosabb lett a gyalogos átkelés Zalabesenyőben

12 millió forintos ráfordítással gyalogátkelőhelyet létesítettek Zalaegerszeg besenyői városrészében, a Posta utca és a Hegyi út kereszteződésében. Az önkormányzati beruházással biztonságosabbá vált a város déli kapujában a közlekedés.

Mozsár Eszter

Az átadáson részt vett Maza Renáta, Gecse Péter, Balaicz Zoltán, Szak Tibor (balról jobbra a zebra előtt) Fotó: Katona Tibor

A reggeli sajtótájékoztató ideje alatt folyamatos volt a gépkocsi forgalom, a zebrára lépés előtt mindenképpen javasolt a körültekintés. Az átkelőhely kiviteli terveit 2017-ben engedélyezték, 2019-ben, az építkezés első ütemében elkészült a Posta utca nyugati oldali járdakapcsolata és zárt árkot építette, valamint a kilátást akadályozó növényzetet kivágták.

Fotó: Katona Tibor

A jelenlegi beruházással a keleti oldalon aszfaltoztak járdát, egy közvilágítási oszlopot és egy sárga villogót létesítettek, valamint korlátokat építettek a zebra mindkét oldalára. Ezen kívül felújították a közeli buszmegálló fellépő szigetét és Bak felől napelemes sebességmérő és kijelző táblát helyeztek el. A digitális tábla megtette hatását, már most lelassítanak az átkelő előtt az autósok – mondta Gecse Péter alpolgármester, akit további tervekről számolt be.

Fotó: Katona Tibor
Fotó: Katona Tibor

- Több alkalommal tartottunk lakossági fórumot azzal kapcsolatosan, hogy egy új, az Aranyoslap és Zalabesenyő közötti átkötő úttal tehermentesítenénk a Posta utcai csomópontot. A tervezési szakaszban vagyunk, kiírtuk a közbeszerzést, s várhatóan néhány éven belül megvalósul a helyi lakosok kérését figyelembe vevő tehermentesítő nyomvonal. Megemlítem továbbá, hogy nyáron a Hegyi utcai játszótér két játszóeszközzel, egy kisebb akadálypályával és egy beépített trambulinnal bővült. Ez az eszközfejlesztés 2 millió forintba került.

Az átadáson részt vett Maza Renáta, Gecse Péter, Balaicz Zoltán, Szak Tibor (balról jobbra a zebra előtt) Fotó: Katona Tibor

Balaicz Zoltán hozzátette, az arányos városfejlesztés jegyében a nagyobb projektek mellett mindig figyelembe veszik a lakossági igényeket is, mivel azok az itt élők életkörülményeit javítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában