Frissen Zalából

2021.09.14. 15:00

A Borosán-völgyben tartottak szentmisét

A régi hagyományoknak megfelelően évente kétszer tervez szentmisét tartani a Borosán-völgyi búcsújáró helyen Páli Zoltán, a település új plébánosa.

Gyuricza Ferenc

Páli Zoltán plébános a vasárnapi ünnepi szentmisén

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

Vasárnap Kisboldogasszony napjára, Szűz Mária születésének évfordulójára emlékeztek. A Zalalövő melletti erdőségben megbúvó Borosán-völgy a város egyik legszebb szakrális emlékhelye, s egyben víznyerő helye is, amit a második világháború után építettek ki, majd évtizedeken át nagy becsben tartottak. A környezetét azonban a későbbiekben elhanyagolták, a forrása elapadt, azt csak 1992- ben állították helyre.

Páli Zoltán plébános a vasárnapi ünnepi szentmisén
Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Szűk egy évtizeddel később újabb civil kezdeményezés nyomán, Szabó Gyula és családja anyagi áldozatvállalásával a búcsújáró helyet is felújították. Szentmisékre ennek ellenére az utóbbi években csak ritkán került sor a Borosán-völgyben, a városban ez év augusztus eleje óta szolgáló Páli Zoltán ezen kíván változtatni. Mint mondta, ahogy annak idején évente kétszer, a jövőben is legalább ennyi alkalommal várják ide a híveket. Július elején Sarlós Boldogasszony tiszteletére tartottak itt egykor búcsút – az volt a nagyobb ünnep –, szeptember 8-a környékén pedig a Kisboldogasszony-napi szentmiséknek adott helyet a Borosán-völgy. Ez utóbbit leginkább a helybéli cigányság tekintette saját ünnepének. Páli Zoltán szerint a hitélet megerősítése érdekében ezeket a hagyományokat kell újra feléleszteni.

A Borosán-völgyet a helyi lakosok is nagy tiszteletben tartják, ezt jelzi, hogy a vasárnapi misét megelőző héten közösségi munkában mintegy ötvenen kitisztították a búcsújáró helyet és környezetét. Nemcsak az oltárt és környékét tették rendbe, hanem az erdőben található stációállomásokat is.

Nagy volt a szentmise látogatottsága is, ezen a roma lakosság, illetve a környéken élő vendek is jelentős számban képviseltették magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában