Frissen Zalából

2021.08.05. 07:00

Megkapta az új harangot Németfalu

Új harang költözött a Magyarok Nagyasszonya-templom tornyába egy nagylelkű felajánlásnak köszönhetően.

Arany Gábor

Barti Miklós és mögötte a Magyarok Nagyasszonyatemplom tornya Fotó: Pezzetta Umberto

A 200 lakosú településen az új római katolikus templom összefogással épült meg húsz éve. Erről Barti Miklós számolt be érdeklődésünkre. A kapuvári származású, élete javát azonban Németországban töltő, majd nyugdíjas évei­re Németfaluban letelepedő férfi és felesége, Margit kezdeményezője volt a templomépítésnek. Ismerősük, a német Hessen tartományban, Kassel városában élő Finke Hölzl ajándékaként került orgona is a templomba azzal a kéréssel, hogy itt évente tartsanak hangversenyt. Ezt azóta sikerült is teljesíteni, ám az egyik ilyen alkalommal a művészek részéről elhangzott, hogy a harang nem szól szépen, „ordít”, és nem énekel, ki kellene cserélni – idézte fel Barti Margit. Hozzátette, ígéretet is kaptak, hogy ebben segítenek a falunak. Aztán múlt az idő, már arra gondoltak, hogy feledésbe merült a felajánlás, ám tavaly érkezett a hír: elkészült a harang. Ennek 20 ezer eurós költségére a fedezetet gyűjtésből teremtették elő a Kasselben élő Gustav Ohlendorf nyugdíjas evangélikus lelkész kezdeményezésére. Ő egyike azoknak, akik rendszeresen részt vesznek a németfalui templomi koncerteken, felesége volt az énekcsoport karnagya.

Felix Tille és Kevin Batz az új haranggal Fotó: Pezzetta Umberto

A harangöntést a Kasselhez közeli Baunatal városban működő, elsősorban templomi elektronikus orgonák gyártásával foglalkozó G. Kissel­bach cég szervezte meg. Ennek vezetője, tulajdonosa, Günther Kisselbach tervezte a szoknyája alján 40 centiméter átmérőjű, 80 kilós bronzharangot, amelyet Olaszországban, a Torinótól délre fekvő Mondovi városban öntöttek. A hazánkban már ritkábbnak számító felülütős módon felszerelt harang az ábécé nyolc betűjével jelölt hangskálába illesztve a B hangon szólal meg, mégpedig naponta háromszor, 6, 12 és 20 órakor. Helyére a német cég két munkatársa, Kevin Batz és Felix Tille emelte be kézzel, illetve csörlőt alkalmazva szerda délelőtt. Az elődje is szolgálatban marad, a temetőben lesz lélekharang.

Barti Miklós és mögötte a Magyarok Nagyasszonyatemplom tornya Fotó: Pezzetta Umberto

Az új harangot Görbe László milejszegi plébános szenteli fel a szombaton 19 órakor kezdődő ünnepségen. Ezt követően fél nyolctól Ádám András Balázs ad orgonakoncertet. A műsorban Dietrich Buxtehude, Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart művei hangzanak fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában