Frissen Zalából

2021.08.17. 10:00

Horgászversenyt tartott a Söjtöri Polgárőr Egyesület Pusztaszentlászlón

Negyedik horgászversenyét rendezte meg szombaton a település taván a Söjtöri Polgárőr Egyesület. A viadalon 21 csapat vett részt, melyek tagjai összesen közel 70 kiló halat merítettek.

Varga Andor

Szervezők, házigazdák és díjazottak csoportképe Fotó: a szerző

A söjtöri polgárőrök kétévente rendezik meg most már hagyományos horgászversenyüket, melyre elsősorban az egyesületi tagokat és azok hozzátartozóit várják, de a környező településeken tevékenykedő polgárőr szervezeteket, illetve rendőröket, mentősöket, vöröskereszteseket, valamint a támogatókat is mindig meghívják rá. Az idei rendezvény verőfényes napsütésben és kiváló hangulatban telt el, a rendezők mindenről gondoskodtak, ami rajtuk múlt. A halak étvágya azonban ezen kívül eső dolog, és ez a közelgő hidegfront miatt elmaradt némileg az ideálistól, de így is majdnem minden csapat tudott mérlegelni. A programról mindent elmond, hogy Török Iván söjtöri polgárőrelnököt többen is igyekeztek rávenni: már jövő nyáron rendezzék meg a következő erőpróbát. Erre azonban kevés az esély: páros években ugyanis a vasgyűjtés az a rendezvény, amelyre a szervezet koncentrál.

Szervezők, házigazdák és díjazottak csoportképe Fotó: a szerző

Az eredményhirdetésen dr. Jandó Zoltán, a Pusztaszentlászlói- tavat kezelő Haladás Horgászegyesület elnöke és Könyves Gábor söjtöri polgármester is méltatta a rendezést, illetve a pecások teljesítményét, majd átadták a díjakat.

A győzelmet Dominkó Péter támogató csapata szerezte meg (13,8 kilogramm), a Tóth Szabolcs vezette ifjú polgárőrök (6,8 kg) és Erdélyi László polgárőr együttese (6,6) előtt. További díjazottak: 4. Bekő Norbert polgárőr csapata 5,7 kg, 5. Besenyő és Öreghegy polgárőrök 3,05 kg, 6. Tóth Károly polgárőr csapata 2,95 kg. A legnagyobb halért, egy 8,9 kilós amurért a győztes együttesből Nyári István kapott különdíjat. A napot közös ebéd zárta, a finom pincepörköltet a polgárőrök és a Söjtöri Népdalkör Egyesület asszonyai közösen főzték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában