Frissen Zalából

2021.08.10. 06:50

Az erős viharok ellen is védik a zalaegerszegi platánfákat

Csinosodnak a Platán sori fák, az ápoló metszés azonban a biztonságot is szolgálja. Erről is beszélt érdeklődésünkre a munkálatokat végző Alpingreen Kft. vezetője, Tóth-Tanner Balázs.

Arany Gábor

Képünkön Cseh András dolgozik az emelőkosárban

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Arany Gábor

Az ország talán legtekintélyesebb, 1300 méter hosszú védett fasorjának két oldalán 178 platán áll. Koronájukat egyenként átvizsgálják, és minden elszáradt ágat eltávolítanak. A szakember elmondta, hogy az ágak elszáradása természetes folyamat, mert ha az ág nem kap elegendő fényt, akkor leáll a tápanyagellátása. Ezért keletkezik sok száraz ág, ha túl sűrű a korona, de ez nem a fa betegségét jelzi, tette hozzá.

– Az elszáradtakon kívül az egymást keresztező, dörzsölő ágakat is levesszük, mert ezek elhalhatnak rövid időn belül – magyarázta Tóth-Tanner Balázs.

Képünkön Cseh András dolgozik az emelőkosárban
Fotó: Arany Gábor / Zalai Hírlap

A munkálatok során megemelik a lombkoronaszintet is, azaz eltávolítják az alsó, zavaróan lelógó ágakat. Így a jelzőtáblák jól láthatóvá válnak, a világítótestek fénye jobban érvényesül, és a fasoron végigtekintve a látvány kevésbé alagútszerű.

– Az erős viharokra is felkészítjük a fákat az ápolással: statikai erősítést, tehát korona­biztosító kötélzetet kapnak a szélcsatornákban álló egyedek. Ezeket éri a legnagyobb terhelés, mert vihar idején az épületek között itt gyorsul fel legjobban a levegő – magyarázta.

Minden fa külön munkalapot kapott, amin egyedekre lebontva meghatározták az elvégzendő műveleteket. Az Alpingreen szakemberei emelőkosaras gépjárműből dolgoznak az 1960-as években telepített, és már átlagosan 25 méter magasra nőtt fák koronájában. A művelet miatt forgalomkorlátozásra kell számítani még egy-két hétig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában