Óhíd szeretne felkerülni a kirándulók térképére

- Jövőre kutató feltárás várható, utána, legalábbis reményeink szerint kirándulóhellyé válhat a környezet, s felkerülhet a kirándulók térképére – mondja stílszerűen Miklós a „Mert az Ön faluja is rajta van a térképen!” turisztikai riportsorozatunkban. – Óhíd és környezete vonzó, a kolostor közelében nemrég egy budapesti fiatal pár vett meg egy épületet, ide költöztek, s a gyermekük már itt született. Egyre több az olyan érdeklődő, aki állandó lakhelyéül kívánja választani a településünket. Vett egy osztrák is pincét a kolostor közelében, de két éve a falunkba költözött egy szigetszentmiklósi pár is, a hegyen már kis pincéjük is van, s a feleség a vezető óvónőnk – meséli Miklós, miközben egyre inkább kirajzolódnak előttünk a kolostor egykori terepviszonyai. A kitisztított térség hegy felőli oldalán szabályos rézsű húzódik, mely fölött egy óriás szelídgesztenyefa magasodik. A polgármester szerint négyszáz éves, s elképzelhető, hogy része volt a pálosok kertjének.

-Óhíd több ősi kis faluból alakult ki. A kolostor például Enyere falu hagyatéka, de Enyeréből is három volt: Pogányenyere, Tüttősenyere és Egyházasenyere, amelyek megszűntek. Óhíd szomszédságában a második katonai felmérési térképen 1806-1869 között még szerepeltették Erenyét – vázolja a falu történetét Miklós. A történeti leírások szerint az enyerei kolostort 1339-ben alapították (Enyerei) Imre fia Tamás és János, valamint András fia Péter helyi nemesek, akik az általuk épített, Boldogságos Szűz Mária kápolnát a pálos rendnek adták. Először 1543-ban, Siklós elfoglalása után dúlták fel a törökök, de a jelek szerint a kolostor részlegesen tovább is működött. Óhíd első okleveles említése Óhídszáda néven Enyere és Tütősenyere birtokok között, 1406-ban fordult elő. A török, magyar és német hadak rablásai miatt a szerzetesek végleg elhagyták a kolostort. Az épületek pusztulásnak indultak és a 17. századra Enyere teljesen elnéptelenedett, pusztaként Óhíd része lett, mely fejlődésnek indult, a huszadik századra lakónak száma meghaladta az ezret, s 1920-ban nagyközséggé vált, ma közel hatszázan élnek a faluban. A szőlőhegyről a falu szélére érve a polgármester megmutatja azt a mezőt, amelyet lakóterületté fejlesztenek.

- A lakóövezet kialakítása már 15 éve megtörtént, de kiépíteni nem sikerült. A vírus új lehetőséget teremtett. Egyre több ember ébred rá, hogy a vidéket is otthonául tudja választani. Lehet távolról is dolgozni, s új életminőségű környezetet létrehozni. Azért tervezzük ennek a területnek a kialakítását, parkosítását, fellendítését, mert vannak már érdeklődők, akik ide akarnak építeni. Jó távolságra vagyunk Keszthelytől és Hévíztől, ahol lassan elfogy az ilyen telkek kínálata. Hozzánk a turizmus zaja nem ér el, vagyis pont eléggé távol vagyunk a forgalmas helyektől, de egyúttal elég közel is ahhoz, hogy a nagyvonzású helyekre könnyen eljussanak az itt élők. A jókeresetűek, az értelmiségiek, vagy azok az idősebbek, akik közel szeretnének kerülni a turisztikai és rehabilitációs helykehez, ilyen lakókörnyezetről álmodnak. Óhíd Zala és Veszprém megye határán, egy kis völgykatlanban, Zalaszentgrót és Sümeg között bújik meg a sümegi várhegy lábánál. Az okos GPS erre hozza az északról érkező turistákat, cseheket, szlovákokat, lengyeleket, ezért is teszünk a falu képének javításáért – magyarázza Miklós törekvéseiket. Miközben a falut járjuk, találkozunk Horváth Lajossal, Óhíd legöregebb emberei egyikével, aki éppen a háza előtt lévő árok tisztítása miatt állítja meg a polgármestert.

- Harminc évet a volánnál dolgoztam, előbb teherautón, s mivel tíz évig elég volt teherautót vezetni, ott kartam hagyni őket. Azt mondták, Óhidon lesz telephelyes egy új Ikarus 66-os, faros busz, s ráülhetek. Maradtam! Még húsz névig innét vittem a lakosokat a munkahelyeikre. Hogy hány ezer embert szállítottam ez idő alatt? Isten tudja! A mostani Óhíd kezd megszépülni, sok minden változik, s ez jó! – mondja Horváth Lajos. Kovács Endréné Emma nénivel és lányával, Emmával egy napelem parknál találkozunk:

-Amíg volt téesz ott dolgoztam fizikaiként, amikor megszűnt Sümegen a varrodában voltam még tíz évig. Hogy milyen volt a téeszben?- kérdezi, amire a lánya felel:

-Jutalmul elvitték Leningrádba is. Megbecsülték az anyut! – újságolja Emma, aki Veszprémben él, a kórházban dolgozik, s az elmúlt hónapokban ő is nehéz helyzetben volt, hiszen a kovidintenzív osztályon kellett helyt állnia, tudjuk meg, miközben a mögöttünk lévő napelemparkról ránk csillan a fény. Kiderül, hogy a falu három üzemének elődei mind a tsz üzemrészeinek helyén helyezkednek el. Az egykori fatelep azóta bővült, a fémmegmunkáló üzem napelem parkot is létesített, a téeszközpontban áll még a hatalmas beton silótorony, mellette az 1700-as években épült magtár magasodik, de a telepen nem mezőgazdasági-, hanem egy acélszerkezetgyártó vállalkozás létesül.

-A silótoronyból akár még kilátót is lehetne létesíteni, de magánkézbe került. Viszont a régi iskolát szeretnénk minőségi szállássá fejleszteni, akár magánberuházókat is várunk. Ma már vidéken sem elég egy olcsó szobát kiadni, mert a vendégeket csak magas színvonalú kínálattal lehet megnyerni. Most sok mindent szinte egyszerre kell megvalósítanunk. Felújítjuk a templomunkat, belül embermagasságig le lett verve a vakolat a falszigetelés miatt. Pályáztunk a közösségi házunk felújítására, a közös önkormányzati hivatal bővítésére, az óvodánk fejlesztésére, megújítottuk a régi kuglizót. Idén önerőből települési térfigyelő kamerarendszert építünk ki, tavaly pedig a második fecskeházunkat a fiatal letelepedni vágyó párok számára. A közút kerékpáros pihenőt alakított ki a falu elején, ahova mi ívókutat építettünk, a temetőben haranglábat állítunk – sorolja a legfontosabbakat a polgármester, s kitér arra is, hogy mindenhol eltüntették a régi betonaknákat, a kihalt fákat, a megöregedett sövényeket, kerítéseket, új padokat és növényeket telepítettek. Nagyon nagy feladat lesz, de belekezdtek az elhagyott falusi porták és birtokok felszámolásába.

-Fontosnak tartom a közösség építését is, ezért jelentkezünk sok megújult rendezvénnyel, amelyek felkeltik a környék falvainak érdeklődését is. A nyugodt természetközeli élet mellett a napi szinten elérhető közösség is rendkívül fontos a modern ember számára. Végezetül még annyit mondanék, reméljük, a pálos monostor feltárása segít abban, hogy Óhidot, ha csak kis mértékben is, de turisztikai célként is jelezzék. Ezért is rendkívül fontos, hogy az iskolaépületből minőségi szállás legyen. A település fellendítésének alapja a minőségi szálláshelyek léte, amelyek vonzzák a látogatókat, akikből később lakóink lehetnek, de az sem baj, ha csak elviszik a jó hírünket!