Frissen Zalából

2021.07.07. 06:50

Nem látta el a beteget és meghalt: vádat emeltek a nagykanizsai orvos ellen

Kórházi orvos ellen emeltek vádat, mert nem látta el megfelelően a beteget, aki rövid időn belül meghalt.

Arany Gábor

Fotó: pixabay.com

A megyei főügyészség helyettes sajtószóvivője, dr. Jánky Judit által ismertetett, nemrég vádemelésig jutott eset 2020. szeptember 17-én délután kezdődött. Ekkor került be egy pszichiátriai beteg nő a Kanizsai Dorottya Kórház zárt osztályára, fekvőbeteg-ellátásra.

A nő másnap hajnalban felkelt az ágyából, de többször rosszul lett, volt, hogy elájult.

Az ápolónők által elvégzett vizsgálat keringési zavart – gyenge pulzust, mérhetetlen vérnyomást – mutatott, ennek ellenére az akkor orvos rezidensként ügyeletet ellátó 44 éves férfi orvos a beteget nem vizsgálta meg.

Intenzív osztályos konzíliumot nem kért, ellátásban nem részesítette, holott a hirtelen rosszullét okának tisztázása ezt indokolttá tette volna, sőt a beteg maga is többször jelezte, hogy rosszul van.

Az orvos által is ismert kórelőzmény alapján a nő testi betegségben ugyanis nem szenvedett, a kórházba normál vérnyomással, rendes pulzussal és ritmusos szívműködéssel vették fel.

Mindezek után az orvos csupán segített a beteget feltenni az ágyába, és arra utasította az ápolókat, hogy tegyenek rá pelenkát, majd a kórházi szobájába távozott. A beteg állapota ezt követően tovább romlott, amiről az ügyeletes nővér két ízben telefonon tájékoztatta az ügyeletes orvost, arra kérve, hogy jöjjön a beteghez, de hiába.

Az ápolónő ezért saját felelősségére sóoldatos infúziót kötött be a betegnek, bízva abban, hogy úgy sikerül az állapotát stabilizálni. Az infúzió a beteg állapotán nem rontott. Mindössze az infúzió fele folyt le, amikor a beteg életveszélyes állapotba került, haldokolni kezdett, míg végül fél öt előtt nem sokkal életét vesztette.

Ennek közvetlen oka hirtelen kialakult szívelégtelenség volt, amelyet az érhálózat, szívkoszorús verőerek elmeszesedése miatti szívizom-vérellátási zavar okozott. Az orvos azzal, hogy a beteg fizikális vizsgálatát elmulasztotta, hogy a beteghez nem kért intenzív osztályos konzíliumot, illetve, hogy a beteget a sorsára hagyta, szándékosan megszegte a fentiekben részletezett foglalkozási szabályokat.

Magatartásával az általa is észlelt közvetlen veszélyt nem hárította el, tétlen mulasztásával azt fenn is tartotta, holott lett volna rá lehetősége, nem szüntette meg a közvetlen veszélyhelyzetet, fogalmaz a vádirat. Az orvossal szemben foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség.

Képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában