Frissen Zalából

2021.06.25. 14:17

Szentivánéji álom Türjén

A nyári napfordulón, azaz Szent Iván napján 2015 óta, immár hagyományként rendeznek programot a községben. Az idén gyalogtúrával, egy különleges élőképpel és máglyagyújtással ünnepeltek a helyiek.

Jóna István

Egykor a papok pincéje volt, nemrég ismét visszakerült a Csornai Premontrei Prépostságnak tulajdonába Türjén az a présház és a hozzá tartozó terület, ahol hetedik alkalommal rendezték meg a Szentivánéji programot- tájékoztatott Nagy Ferenc polgármester.

 

Hat órakor, a futballpályáról indult a közel 8 és fél kilóméteres gyalogtúra, melyhez útközben is sokan csatlakoztak. Az egykori szőlőshegyen már minden elő volt készítve, hogy a programon résztvevők jól érezhessék magukat. Az Ügyes kezek, makacs fejek csoport május elseje után ismét egy élőképpel készült, stílusosan Shakespeare Szentivánéji álom című vígjátékából kiragadva egy részletet. Az élőképes történetben az ébredő tündérkirálynő szerelmes lesz az elsőként megpillantott szamárfejes Zubolyba.

Természetesen az ilyenkor szokásos tűzgyújtás sem maradhatott el, ami körül fiatalok és idősebben együtt táncoltak a dél-afrikai Master KG Jerusalema című számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában