Frissen Zalából

2021.06.15. 11:30

Nyári táborok Dél-Zalában: Ahol megszervezik, ott betartják a járványügyi előírásokat

A világjárvány rendesen átírta az életünket, idén sok minden nem úgy alakult, ahogy korábban. Természeténél fogva – és az oltásoknak köszönhetően is – a nyári, meleg hónapokra csillapodik a vírus. De vajon lesznek-e táborok?

Horváth-Balogh Attila

Archív képünk az egyik korábbi „Keri” konyhafőnök junior napközis táborban készült, balról Tomor Ádám, Nagy-Péterfi Rita, Kovács Kolos Kilián, Stejer Emerik és Varga Tünde oktató Fotó: ZH Archívum/Szakony

A kérdés jogosságához kétség sem fér, hiszen az elmúlt közel két év nem múlt el nyomtalanul, nagy a bizonytalanság mindenkiben. Azok a táborok jellemzően elmaradnak, amelyek általában több hónapnyi szervezést igényelnek. Amelyek viszonylag gyorsan megszervezhetők, azokat viszont a szükséges járványügyi szabályok figyelembevételével megtartják.

Szent Rita katolikus ifjúsági tábor

Előbbi csoportba tartozik a nagy hagyományokra visszatekintő Szent Rita katolikus ifjúsági tábor, melyre évről évre az újudvari tévétorony tövében került sor 1994 óta – kivéve az utóbbi két évet. Ugyanis a pandémia miatt 2020-ban nem rendezték meg a találkozót, és sajnos idén sem fogják. Jó hír viszont, hogy helyette július 24-én lesz egy, a táborok hangulatát idéző vidám családi nap.

- Egyeztettünk az illetékesekkel arról, milyen feltételekkel rendezhetnénk meg idén a tábort, ezek között például az is szerepelt, hogy a 12 fős sátrakban a távolság megtartása miatt csupán hárman lehetnének táborlakók. Így a szokásos 170 fő helyett csupán hatvanat fogadhattunk volna – bocsátotta előre Gál Gábor fő szervező. – Ha betartunk minden szabályt és előírást, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát, azzal gyakorlatilag „megöljük” a tábor lelkét, a jó hangulatot, ami mindig is jellemezte. Így viszont nincs értelme a dolognak. Másrészt a Szent Rita katolikus ifjúsági tábor nagyon komoly szervezést igényel, amit már hónapokkal korábban meg kell kezdeni. Ez azt is jelenti, hogy a lebonyolításról idejekorán dönteni kell. Amikor már nem halogathattuk tovább ezt a döntést, akkor még sokkal rosszabb volt a vírushelyzet, mint most, és nem tudtuk, mi lesz, ezért gyakorlatilag nem volt választási lehetőségünk.

Gál Gábor jelezte: ezzel együtt egyfajta „táborpótlékként” július 24-én a tábori fílinget idéző családi napot rendeznek, amelynek javarészt mások a járványügyi előírásai, mert nincs ott alvás, fürdés és a többi.

- A tábor szokásos, bevett programjaiból (akadályverseny, számháború, kézművesfoglalkozások, szentmise) válogatunk, megpróbálunk egy színes tablót összeállítani a Szent Rita katolikus ifjúsági tábor életéből. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, továbbiak az újudvari tábor honlapján olvashatók – mondta a fő szervező.

Imatábor Galambokon

Galambokon (és a másik két helyszínen, Homokkomáromban, illetve Garaboncon) megrendezik augusztus elején az imatábort, amely 1997 óta van jelen hazánkban. A metódust Franciaországból vették át anno, sőt, mindhárom helyszínen ugyanazokat az evangéliumi szövegeket dolgozzák fel évről évre, amit a francia imatáborok.

- Májusban hirdettük meg a tábort, és hagyományosan augusztus elején rendezzük meg az akkor éppen hatályban lévő járványügyi előírások betartásával – hallottuk Horváthné Makrai Márta táborvezetőtől. – Hogy ez mit jelent majd, most még nem tudjuk, de ha maszkot kell viselni a zárt terekben, akkor maszkot viselünk. Tavaly napközis jelleggel bonyolítottuk le az egyébként ottalvós tábort, igyekszünk rugalmasan alkalmazkodni a szabályokhoz.

Hozzátette: a 2-5. osztályos gyermekeknek lelkiekben is tartalmas kikapcsolódást nyújtó galamboki tábor mostanra betelt (54 főt képesek elhelyezni), újabb jelentkezőket már nem is fogadnak.

„Keri” konyhafőnök junior napközis tábor

Esztendők óta nagy népszerűségnek örvend Nagykanizsán a „Keri” konyhafőnök junior napközis tábor, amelyre hagyományosan a Nagykanizsai Szakképzési Centrum Thúry György Technikumában kerül sor.

Archív képünk az egyik korábbi „Keri” konyhafőnök junior napközis táborban készült, balról Tomor Ádám, Nagy-Péterfi Rita, Kovács Kolos Kilián, Stejer Emerik és Varga Tünde oktató Fotó: ZH Archívum/Szakony

- Ez az egyik legnépszerűbb táborunk, de emellett még mások is vannak a repertoárban, például a Csak csajok vagy az informatikai tábor – hallottuk Nagy-Péterfi Ritától, a konyhafőnök tábort a középfokú oktatási intézménnyel közösen szervező Raffi Tehetségműhely és Tanoda ügyvezetőjétől. – Idén készülünk egy Agymenők és egy Exatlon gyerektáborral is. Azért döntöttünk végül a táborok megszervezése mellett, mert úgy láttuk, hogy a gyermekek és a szülők részéről is van igény ezekre az elmúlt időszak bezártsága után. Természetesen a létszámokat jelentősen csökkentettük a távolságtartás szabályainak megfelelően. Tizennégy év alatti gyerekekről lévén szó védettségi igazolványt nem kérünk, amúgy a gyerekek nagyon tudatosak, mindig betartják az előírásokat, gyakran mosnak kezet és használják a kézfertőtlenítőt. A tankonyhán maszkot és kesztyűt viselnek, az Exatlon pedig ugyan sportos, mozgásos tábor lesz, ez nem probléma, hiszen az idő nagy részét a szabad levegőn töltjük, csakúgy, mint az Agymenők táborban. Az informatikai tábor esetében pedig a számítógépek a távolságtartás szabályai szerint lesznek elhelyezve a teremben. Egy-egy táborunkban egyébként 15-20 fő vesz részt.

Nagy-Péterfi Rita jelezte: mindezzel együtt abban reménykednek, hogy augusztusban talán már nem is kell maszkot viselniük...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában