Frissen Zalából

2021.06.14. 17:30

A repülés élményét tapasztalhatták meg Becsehelyen

Az alapvető honvédelmi ismeretek elsajátítását s azzal párhuzamosan a repülés mint sport megkedveltetését célozta a dél-zalai településen második alkalommal megrendezett repülős honvédelmi nap.

Gyuricza Ferenc

Balogh László és Cseresnyés Péter a repülőnapon

Fotó: Gergeky Szilárd

A Nagykanizsai Sportrepülő Egyesület szervezésében, a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával megvalósult program keretében a környező települések iskoláinak diákjai nemcsak küzdősportokkal, a magyar hadseregben rendszeresített kézifegyverekkel, a honvédelem és a katonai repülés történetével ismerkedhettek, de járőrbajnokságon is részt vettek. Ezen olyan – harcászattal összefüggő – feladatok vártak rájuk, mint a gránáthajítás vagy a lövészet.

A főszerep mégis a repülésé volt. Ferinc Vince sportrepülő, a nap ötletgazdája elmondta: minden diák egy úgynevezett szoktató repülésen vehet részt.

– Ennek a napnak kettős a célja: ismertessük meg a gyerekekkel a honvédelem feladatait, és szerettessük meg velük a repülést – mondta Ferinc Vince. – Olyan élményt szeretnénk adni, amely felnőttkorukra is meghatározó marad. Bízom benne, hogy a jelenlévők közül jó néhányan pilótákká válnak, vagy legalább barátai lesznek a repülésnek.

Balogh László és Cseresnyés Péter a repülőnapon
Fotó: Gergeky Szilárd

A program megnyitóján többen köszöntötték a versenyző diákokat, tanáraikat, a pilótákat és a Magyar Honvédség jelen lévő katonáit. Dr. Borbély Attila, a Honvédelmi Sportszövetség alelnöke kiemelte: ahogy a kormányzat részéről egyre nagyobb szerepet kap a fiatalok honvédelmi nevelése, úgy tekinti saját feladatának az abban való közreműködést a civil szervezet.

– A társadalmunknak szüksége van olyan személyekre, akik veszély esetén képesek lesznek megvédeni az országot – mondta Borbély Attila, majd úgy fogalmazott: megnyugtató látni, hogy vannak olyan fiatalok, akik elsajátítják mindazon készségeket és képességeket, amelyekre szükség lehet a haza biztonságának szavatolásához.

Cseresnyés Péter államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szerint a katonaság ma életpálya-lehetőséget kínál, viszont nemcsak fegyveres szolgálatot jelent, annál sokkal szélesebb a spektruma. A hivatásos egyenruhások között informatikusok, mérnökök vagy akár egészségügyi dolgozók is megtalálhatók.

Balogh László nagykanizsai polgármester pedig arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy vélhetően életük egyik legszebb élménye előtt állnak, hiszen a repülés csodája semmi mással össze nem vethető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában