Frissen Zalából

2021.05.17. 06:50

Újra nyitott kapuval – A falumúzeum első látogatóit köszöntötték Zalaegerszegen

Nagyon nehéz időszakot hagytunk magunk mögött, fogalmazott dr. Kostyál László múzeumigazgató a skanzen idei első látogatóinak fogadásakor szombaton.

Arany Gábor

A múzeum látogató nélkül olyan, mintha a sebésznek nem volna szikéje. Ezzel a hasonlattal jellemezte az elmúlt hónapokat dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója (elöl, jobbról) annak kapcsán, hogy szombaton újra fogadhattak vendégeket a skanzenben. Első látogatóként az Érdről hétvégi zalai kirándulásra érkezett Szentkirályi Krisztián Béla és felesége, Szentkirályi-Harsányi Ágnes, valamint gyermekeik, Zsófia és György érkezett

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

A pandémia miatt másfél hónapos késéssel nyithattak meg, és ezt a helyzetet hasonlattal érzékeltette: – A múzeum látogatók nélkül olyan, mint a sebész szike nélkül. Múltunk emlékeit, értékeit gyűjtjük össze, és ha ezeket nincs kinek megmutatni, akkor a múzeum egyik alapfunkciója sérül. Az országban elsőként, 1968-ban megnyílt falumúzeum a város emblematikus pontjává vált, minden egerszegi büszke lehet rá. Az itteni miliő olyan a testnek és léleknek, akár egy szanatórium – tette hozzá.

A múzeum látogató nélkül olyan, mintha a sebésznek nem volna szikéje. Ezzel a hasonlattal jellemezte az elmúlt hónapokat dr. Kostyál László, a Göcseji Múzeum igazgatója (elöl, jobbról) annak kapcsán, hogy szombaton újra fogadhattak vendégeket a skanzenben. Első látogatóként az Érdről hétvégi zalai kirándulásra érkezett Szentkirályi Krisztián Béla és felesége, Szentkirályi-Harsányi Ágnes, valamint gyermekeik, Zsófia és György érkezett Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Jelenleg csoportokat csak előzetes bejelentés alapján fogadnak, és a belépés feltétele a védettségi igazolvány.

Az igazgató szólt arról is, hogy amennyiben a szabályok lehetővé teszik, akkor első nagyobb rendezvényükként az Együtt Zalaegerszegért Egyesülettel közösen a Mária Magdolna-napi Egerszeg búcsút tartják meg júliusban.

Az érdi Szentkirályi család után nem sokkal befutott az első csoport is. A Geotour Utazási Klub szervezésében 16 látogató érkezett Pécsről, akiket az egerszegi származású dr. Gyuricza László, a pécsi egyetem turizmust is oktató docense vezetett. Szakemberként úgy látja, az érdeklődés már növekvőben, de nagy a bizonytalanság, még kevesen szánják rá magukat az utazásra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában