Frissen Zalából

2021.04.01. 14:00

Több mint háromezer kilogrammnyi hal érkezett a Csónakázó-tóba

A Magyar Országos Horgász Szövetség közel 4 tonna tő-, illetve tükörpontyot ajándékozott a nagykanizsai pecásoknak – a halakat szerdán engedték a tó vizébe.

Horváth-Balogh Attila

Az „eseményen” meglehetősen nagy volt az érdeklődés, számos pecás eljött, hogy megnézze a gyönyörű, háromnyaras, 2200 gramm átlagsúlyú pontyokat, amelyek Rémes Árpád patosfai tógazdaságából érkeztek. Ugyanis ekkora mennyiséggel, egy lépésben még nemigen gyarapodott a halállomány.

- Ez a telepítés az önkormányzattal kötött szerződés alapján a Magyar Országos Horgász Szövetség vállalása – bocsátotta előre Csizmár Erika, a MOHOSZ igazgatója. – Szervezetünk január elsejével vette át a Csónakázó-tó halállományának kezelését. Két munkatársunk van itt, helyben, az egyik Szépligeti Ferenc, a Zrínyi Horgászegyesület elnöke, a másik pedig Simon Barnabás halőr, aki mellett a mai napon 5 társadalmi halőr is megkezdi a munkát megbízólevelük átvételével. Ők húsvét után, keddtől lépnek szolgálatba. S hogy lesz-e még idén haltelepítés? Erről folyik az egyeztetés az 5 nagykanizsai horgászegyesülettel, de én biztos vagyok benne, hogy igen.

Háromnyaras pontyokat telepítettek
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

A halak érkezésekor jelen volt Szabó Szilárd, a körzet önkormányzati képviselője (Fidesz-KDNP) is, aki elmondta: az első egyeztetést a MOHOSZ-szal 2019 őszén együtt kezdeményezték Balogh László polgármesterrel közösen.

Szabó Szilárd, Rémes Árpád és Szépligeti Ferenc
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

- Akkor kezdődött el az a folyamat, aminek most a második, nagyon fontos állomásához érkeztünk – szögezte le Szabó Szilárd. – Az első állomás az volt, amikor tavaly év végén aláírtuk a MOHOSZ-szal a halgazdálkodási jog haszonbérbe adásáról szóló megállapodást, amely a nagykanizsai horgászegyesületek kérésére, egyben – azt gondolom – megelégedésére történt. Mindannyian bízunk benne, hogy ennek köszönhetően a Csónakázó-tó szép jövő előtt áll, legyen szó akár a horgászatról, vagy a szabadidő bármilyen más módon történő tartalmas eltöltéséről.

Szépligeti Ferenctől megtudtuk: a pontyok tegnaptól foghatók, nincs korlátozás – ennek köszönhetően a kanizsai horgászok már húsvétkor is megpróbálkozhatnak egy-egy szép példány horogra akasztásával.

Ezek is érdekelhetik