Frissen Zalából

2021.04.12. 07:00

Nagy Gáspár költőre emlékeztek a tisztelői Nagykanizsán

A költészet napjánál nem is választhattak volna jobb időpontot Nagy Gáspár Kossuth- és József Attila-díjas költő emléktáblájának megkoszorúzására, s a reá való emlékezésre egykori barátai, irodalmi örökségének ápolói.

Horváth-Balogh Attila

Papp Ferenc, Kovácsné Mikola Mária és Kardos Ferenc Nagy Gáspár emléktáblájánál

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

A tegnapi megemlékezésen Papp Ferenc, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület alelnöke, a HSMK volt igazgatója, a 2007-ben elhunyt Nagy Gáspár barátja, főiskolai évfolyamtársa, Kovácsné Mikola Mária, a Kanizsai Kulturális Központ igazgatója, Horváth­né Gelencsér Edit, a HSMK jelenlegi vezetője és Kardos Ferenc könyvtáros, a Takács László Irodalmi Kör titkára vett részt. Az eseményt a Deák tér 6. előtt tartották, ahol a ház falán tábla őrzi Nagy Gáspár emlékét, aki gyermekkorának nyári vakációit töltötte itt nagynénjénél. Munkásságát Papp Ferenc és Kardos Ferenc is méltatta. Kovácsné Mikola Mária pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a pandémia miatt idén nem tudták megrendezni a Nagy Gáspár vers­mondó versenyt, a helyette tartott online vetélkedőre 21-en neveztek.

Papp Ferenc, Kovácsné Mikola Mária és Kardos Ferenc Nagy Gáspár emléktáblájánál
Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában