Frissen Zalából

2021.03.29. 11:30

Pályázati forrás nélkül nem lehet felújítani a liszói templomot, az orgonát

Az állandó vizesedés miatt a falak penészesek, néhol megrepedtek. A település 1867-ben épült evangélikus templomára már ráférne egy átfogó rekonstrukció. Veres József lelkész három éve igyekszik pályázati pénzt szerezni a felújításra, eddig sikertelenül.

Benedek Bálint

Veres József lelkészt elkeseríti az 1867-ben épült evangélikus templom állapota, szeretné mielőbb felújíttatni

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Szakony Attila

Veres József Surdon, Nemespátróban és Liszóban teljesít szolgálatot, így mindhárom településen élő híveinek sorsát a szívén viseli. A jelenlegi kis templom 1867-ben épült. Az új tanítólakás és az iskola 1882- ben készült el. Aztán a hetven év viharától megtépázott templomot 1936-ban újították fel, ezt követően 1982-ben történt renoválás. A lelkész elmondta: az utolsó beruházás 2008-ban történt, akkor megerősítették a tornyot, villanyhálózatot építettek és a tető új borítást kapott.

– A legnagyobb problémát a vizesedés okozza – folytatta Veres József lelkész. – A salétromos fal üzenete sürgető: azonnal meg kell találni a vizesedés okát, és tenni kell ellene. Ahogy a talajvíz bejutott a falba, elindult felfelé a szerkezetbe. Szinte mindenütt eláztatta a vakolatot, majd pára formájában távozott onnan. Ennek következtében megjelent a gombásodás és a penész, rendkívül fontos lenne ezek megszüntetése, valamint a külső és belső festés is. Szintén jó lenne megmenteni a szinte a templommal egyidős, kivételesen ritka orgonát. A hangszer ugyancsak felújításra vár, hiszen a párás, dohos levegő nem használ a szerkezetének, épphogy csak működik.

Veres József lelkészt elkeseríti az 1867-ben épült evangélikus templom állapota, szeretné mielőbb felújíttatni Fotó: Szakony Attila / Zalai Hírlap

Az evangélikus lelkész három éve szolgál Liszóban is, s mivel egyből szembesült a templom gondjaival, pályázott a Bethlen Gábor Alapkezelőhöz, ám eddig elutasították. Általában a pénzhiányt vagy a túljelentkezést jelölték meg indoknak. Veres Józsefet viszont keményfából faragták, nem adja fel, az újabb, őszi kiírásra is jelentkezik. Szerinte cselekedni kell: a közösség életében értékes templomot kötelességük megmenteni. Az egyháznak belső pályázati rendszere nincs, ha sikerül állami támogatáshoz jutni, akkor általában egy bizonyos összeggel a jó ügy mellé állnak.

Persze a hívektől nem kérhetnek ekkora áldozatot, de amennyiben végre befogadják a tervüket, akkor az önkormányzattal együtt biztosított lesz az összefogás.

– Két évvel ezelőtt egy vállalkozó felmérte a munkákat, akkor közel 18 millió forintos árajánlatot adott – tette hozzá. – Ez mára valószínűleg 22 millió forint feletti összeget emésztene fel, s minél tovább várunk, annál több pénzbe kerülhet. Mivel a liszóiak nem rendelkeznek más hellyel, ezért havonta kétszer találkozunk a templomban. A hittanórákat, a vonatkozó járványügyi szabályok szigorú betartása mellett a gyerekeknek lehetőség szerint az otthonaikban tartom.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában