Már a zalai dombok párhuzamos vonulatai fölött repül Dr. Paksa Katalin

Dr. Paksa Katalin 2016-ban Széchenyi-díjat kapott a határainkon túl is nagy jelentőségű, és a magyar népzenekutatás számos területén alapvető újdonságokat felmutató tudományos életműve elismeréseként.

2018-ban a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár hívására könyvbemutatón vett részt, a Muravidéki magyar népzene könyv társszerzőjeként. Ez alkalommal élő benyomást szerezhettünk szerény, közvetlen, elhivatott kutatói, alkotói személyiségét, habitusát illetően.

Zalaegerszegen született, Pécsett tanult

Mozaik darabok gyermekkoromból (1944–1957) címmel írott visszaemlékezéseit 2020-ban a Göcseji Múzeumnak ajándékozta. A múzeum honlapján hozzáférhető az 1950-es évek karácsonyaira visszaemlékező fejezet, mely még élőbbé teszi a tudós asszony képét, akinek jelleme, értelme, értékei meleg, figyelmes, erős hitet adó gyermekkori családi miliőben formálódtak.

Zalaegerszegen született, középiskolás korában Pécsre került zenei tanulmányai révén, később pedig Budapestre a Zeneakadémiára, ahol középiskolai énektanár- és karvezető szakon diplomázott. 1971-től, azaz fél évszázadon át dolgozott az ELKH BTK Zenetudományi Intézet és jogelődei aktív kutatójaként. A magyar népzenetudomány meghatározó jelentőségű képviselője volt. 1988-ban A magyar népdal díszítése c. témájával kandidátusi fokozatot, 2003-ban a Magyar népzenetörténet c. könyvével MTA doktora fokozatot szerzett. Tevékenysége során a népzenetudomány minden területét gyakorolta: a népzenei gyűjtést, lejegyzést, rendszerezést, szomszéd- és rokonnépi összehasonlítást, monografikus vizsgálatot, népzenetörténeti kutatást, a hagyományos népi előadás- és díszítésmódot, a népzene és műzene kapcsolatának vizsgálatát.

2016 áprilisában – Széchenyi-díja alkalmából – interjúra kértük. Ebből idézzük fel a tudós alakját.

„Hálás vagyok a Jóistennek, hogy sorsomat úgy alakította, hogy népzenekutató lettem. Az embereket általában meghatározza, hogy hol, milyen környezetben születtek és nőttek fel. A zalai táj nekem is meghatározó élményem. Van egy visszatérő álmom: repülök a zalai dombok párhuzamos vonulatai fölött. A helyszín gyermekkori emlékeimből származhat, azt a felejthetetlen látványt idézi, ami az Egerszeg-hegyen lévő szőlőnk tetejéről lenézve elém tárult. Szüleim apai részről paraszti, anyai részről polgári származásúak. Sokat köszönhetek ennek a kettősségnek: már gyerekkoromban megismertem a falusi életet a nagymamámnál töltött nyaralások során Ozmánbükben, a városi környezet pedig lehetőséget adott a művelődésre, olvasásra, zenetanulásra. Szerető családban nőttem föl, és csak sokkal később jöttem rá, hogy az ötvenes években milyen sok nehézséggel kellett megküzdeniük öt gyermeket nevelő szüleimnek. Gyermekként természetesnek tűnt, hogy az ember nem adhatja fel saját belső szuverenitását, a nehézségek pedig valahogyan megoldódnak. 14 éves koromban elkerültem a szülői háztól, de Egerszegtől sohasem szakadtam el. Azóta is rendszeresen hazajárok. Családi szokás, hogy karácsony másnapján minden évben összejövünk, és a karácsonyfa alatt közösen énekeljük a régi karácsonyi dalokat, amiket gyerekkorunkban tanultunk. Még nem volt hangsúlyos számomra a zenetudományi érdeklődés, mikor Bálint Sándor néprajzprofesszort gyűjtőútján elkísérhettem a szegedi tanyavilágba. Az akkori falusi emberek életéhez magától értetődően hozzátartozott az éneklés – a hatvanas évek végén ez volt a helyzet az elzártabb vidékeken. Megértettem, a népdalokat a közösség sajátjaként használja és adja tovább személyes kapcsolatok révén, a hagyományozás láncolata a legrégebbi múltunkba vezet vissza.

Később már egyedül jártam népdalt gyűjteni a MTA kiküldetésében, az alföldi gyűjtést a Vajdaságban folytattam, a dunántúlit pedig Zalában és a Muravidéken, Baranyában. A tudományos kutatás olykor fárasztó, kitartást, önfegyelmet kíván, mégis csodálatos szellemi élvezet és kaland. Olyasmivel foglalkozhatom, ami a leginkább érdekel, azt remélem, ezzel másoknak is hasznára lehetek. Húsvét közeleg, amit leányom családjával, öt unokám körében töltöm. Ahogyan öregszem, s az idő múlik fölöttem, egyre fontosabb a megújuló tavaszban húsvét titkának átélése. Hiszek abban, hogy a halál után – most még felfoghatatlan módon – egy tökéletesebb élet vár ránk.”

Könyvek, szakcikkek, előadások garmadái őrzik fél évszázados tudósi tevékenységének eredményeit.