Pályázatot nyertek kulturális programokra

2021.01.19. 11:30

Népművészeti, zenei és örökségvédelmi célok megvalósításához is hozzájárul megyénkben az NKA

Egyebek között nyári táborok és szakmai programok megrendezésére, kulturális fesztiválok megerősítésére, valamint közgyűjtemények állományvédelmi feladataira biztosított forrást legutóbbi döntéseivel a Nemzeti Kulturális Alap (NKA). A nyertes pályázók között ezúttal is vannak zalai intézmények, civil szervezetek.

Gyuricza Ferenc

A legtöbb zalai siker ezúttal a népművészet kollégiuma által kiírt pályázatokhoz kapcsolódik. A Zala Megyei Népművészeti Egyesület két jogcímen is nyert támogatást, egymillió forintot fordíthatnak a fazekas-keramikus sátortábor és székbefonó tábor megrendezésére.

A Kvártélyház is kapott támogatást. Képünkön egy jelenet a Hasonmások
című előadásból Fotó: ZH–archívum /Pezzetta Umberto

Szintén egymillió forinttal segíti az NKA az egyesület országos gyermek és ifjúsági népi kézműves pályázatának, valamint az ahhoz kapcsolódó nyugat-dunántúli régiós kiállításnak megszervezését is. A gébárti Kézművesek Háza nyári táboraira – címzetten az országos bentlakásos kovács szaktábor, valamint a népi kézműves gyermektábor megrendezésére – összesen 1,2 millió, a XIII. Családi Pünkösd – Népi Hagyományőrzők Fesztiválja és a Nyugat-Dunántúl népi kézműves értékei című, kiállítással egybekötött konferencia megrendezésére pedig egymillió forintot fordíthat a megyeszékhelyi Keresztury VMK.

A becsvölgyei Cserta Egyesület szintén két nyertes pályázatot tudhat magáénak, a VIII. Hacacáré – Zala megyei néptánc- és népzenei fesztivál megrendezésére 1,3 millió, a VI. Szép Zalában születtem Zala megyei gyermeknéptánc- és népzenei táborra 700 ezer forintot kapott. Hasonlóan jól szerepelt a Kiskanizsa Kulturális Egyesület. A 2021. évi Zala megyei néptánctáborának költségeihez 1,5 millió forinttal, az idei Kanizsai Pünkösdölőhöz egymillióval járul hozzá az NKA népművészeti kollégiuma.

Kovácstáborra is kapott támogatást a gébárti kézműves alkotóház Fotó: ZH–archívum

Közel kétmillió forintot nyert a 2021. évi táboraira a keszthelyi Zala Megye Népművészetéért Alapítvány, 700 ezer forintot kap az Őstörténet a nemez útján elnevezésű nemezelő táborára a Zalai Harangláb Egyesület, míg az Alkotóházi jó gyakorlatok egymástól tanulva című konferenciasorozatot – amelyre a zalaegerszegi Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete pályázott – 600 ezer forinttal támogatta a szervezet.

A kulturális fesztiválok kollégiuma az egyes helyi rendezvények megerősítésére általában egy-egy millió forintos támogatást nyújtott, így a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház Kft., illetve a keszthelyi Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítvány is ekkora összeget kapott. Utóbbi értelemszerűen a Helikoni Ünnepségek megrendezésére kívánja elkölteni a pénzt, előbbi pedig közleményt adott ki az elnyert összeg felhasználásáról. Ebben az idén már 15. évadához érkező fesztivál műszaki, technikai fejlesztését, továbbá a távolságtartás és a higiéniai feltételek biztosítását jelölték meg célként.

A közművelődés kollégiuma zömében ugyancsak rendezvényeket támogatott. A nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány a XXX. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó és Fesztivál megrendezésére 500 ezer, a szintén a dél-zalai városban működő Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége egy amatőr művészeti és alkotótábor megszervezésére 400 ezer forintot kapott. A keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ idei Tavaszi kulturális kavalkádjához 700 ezer forintos támogatást nyújt az NKA.

Valkonya község önkormányzata 800 ezer forintot fordíthat zenei és tánctábor megrendezésére, Zalaszántó 300 ezret a III. Szántói Nemzetközi Tojásfesztiválra, Vindornyalak pedig 200 ezret a Flórián-napi programjaira.

Az örökségvédelmi kollégium a zalaegerszegi Göcseji Múzeum restaurátor-műhelye részére 1,3 millió, a szintén zalaegerszegi Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum Alapítvány számára egymillió, míg a keszthelyi Balatoni Múzeum részére közel 1,1 millió forintot biztosított állományvédelmi és restaurálási tevékenységhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzésére. Ugyanezen kollégium 800 ezer forinttal támogatja a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szegről-Zegre! elnevezésű, helyismereti tematikájú olvasótáborának megvalósítását.

A filmművészet kollégiuma egyebek mellett filmklubok megvalósításához nyújt anyagi segítséget, ezen a jogcímen két zalai érintettséget találtunk a döntési listán, a zalaegerszegi Keresztury Dezső VMK 980 ezer, a szepetneki Civil Mozgó(kép) Világ Alapítvány 800 ezer forintos támogatást kap.

Az ugyancsak az NKA keretein belül működő Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program nyertes pályázatai közt is találtunk zalai vonatkozásút. A Nagylengyelre bejegyzett, de valójában a fővárosban működő Inspired Selection Kft. részére 1,4 millió forintos támogatást nyújt a program a magyar dalszövegírók versenyének elindítására.

Ezek is érdekelhetik