„Az inspirál, hogy szebbé tegyem a hallgatók napjait”

2021.01.30. 15:30

Akit a hangjáról ismernek Egerszegen: Németh Miklós

Lemezlovas, zenei szerkesztő és rádiós műsorvezető. Ért a szalagos magnós szerkesztéshez, és jól kezeli a digitális rádiós platformokat is. Németh Miklós Keszthelyen él, de a hétköznapokon az Egerszeg Rádió zenei arculatáért felel és élő adást vezet.

Jóna István

Németh Miklós még a szalagos magnók korában kezdte a rádiózást, de a digitális technika sem fog ki rajta

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Katona Tibor

- Amikor születtem, a Beatles a slágerlista első helyén állt Angliában – adta meg a beszélgetés alaphangját Németh Miklós. – Lehet, hogy ez inspirált engem arra már a születésem pillanatában, hogy valamelyest közeledjek a zenéhez, ezen belül is a popzenéhez. Zeneóvodába jártam, tanultam zongorázni, ütőshangszeren játszani, majd zenei típusú általános iskolába jártam, ahol énekkaros is voltam. Az élet Zalaegerszegre sodort középiskolába, ahol kollégista lettem, és a ZTE-ben röplabdáztam. Éjszakánként a kollégiumban sokat hallgattuk a Luxemburg rádió adásait. Többek között Casey Kasem DJ-t, akit akkor a világ első számú lemezlovasának tekintettek. A műsorában az amerikai slágerlistákat és az újdonságokat konferálta. Ő volt az az ember, aki megihletett, inspirált. El is döntöttem akkor, hogy disc jockey leszek – foglalta össze indíttatását.

A disc jockey szakma az 1970-es évek végén, az 1980-as évek legelején még gyerekcipőben járt Magyarországon.

– Ahhoz, hogy lemezlovas lehessek, komoly követelményeknek kellett megfelelni az Országos Rendező Iroda leányvállalatánál, az Országos Szórakoztató Zenei Központnál – emlékezett vissza Németh Miklós. – A vizsga olyan szintű volt, mint egy érettségi. Angol nyelven is meg kellett szólalni, nekem éppen a normandiai partraszállásról kellett beszélnem. Szóval nem úgy volt, mint manapság, hogy veszek egy lemezpultot, elkezdek játszani és azt mondom, hogy DJ vagyok. Visszatérve a régi időkre, elkezdtem diszkózni, az éjszakában dolgozni. A nyolcvanas években egyébként teljesen más világ volt, délután hatkor kezdődött a buli, s este tízkor befejeződött.

Németh Miklós még a szalagos magnók korában kezdte a rádiózást, de a digitális technika sem fog ki rajta Fotó: Katona Tibor / Zalai Hírlap

Németh Miklós életében az áttörés 1989-ben jött el.

– Az egyik barátom barátja megkeresett, hogy indul egy rádió Magyarországon, amivel az akkor már működő Danubius Rádiónak szerettek volna alternatívát teremteni. Ezt a rádiót úgy hívták, hogy Juventus Rádió. Első körben középhullámon volt fogható, és behívtak ebbe a csapatba zenei szerkesztőnek. Elmentem, megismerkedtem egy csomó nagyon jó fej emberrel, újságírókkal, zenészekkel, és közben sokat tanultam. Aztán gyakorlatilag két-három hónap zenei szerkesztősködés után ott találtam magam a mikrofon mögött, és onnantól lettem a Juventus Rádió egyik zeneszerkesztő műsorvezetője. Így indult a rádiós pályafutásom, amit rettentő módon megszerettem.

Miklós szerint az még a klasszikus értelemben vett rádiózás korszaka volt, egy csomó érdekes kütyüvel és rengeteg munkával.

– A szalagos magnók (STM) korában a fülünkön állandóan lógott a cellux. Ezeken a gépeken vágtuk a riportokat, raktuk össze a zeneszámokkal. Akkoriban nem volt még számítógép. Konkrétan egy barkácsműhely volt a stúdió. Úgy működött, hogy beültem a stúdióba műsort vezetni, mellettem helyet foglalt egy újságíró, mert páros műsorvezetés volt mindig. Az újságíró a témákat hozta, én a zenéket, és összeraktuk a műsort. Négy technikus ült egy üvegpult mögött velünk szemben, akik kiszolgáltak bennünket ezekkel az STM-ekkel. Izzasztó munka volt, de nagyon élvezetes.

A digitális kor a rádiózásban is változást hozott. Leegyszerűsödtek a folyamatok, és kevés munkaerőt igényelt az eszközök működtetése. A Juventus után Keszthely következett Miklósnak, ahol a helyi vállalkozók nyertek egy frekvenciát. A közös munka eredményeként 2001-ben szólalt meg a Helikon Rádió, 2005-ben pedig a Kanizsa Rádió, Nagykanizsán. 2011-ben Veszprémben az akkori Méz Rádióban tűnt fel, amitől 2013-ban egy borús hajnalon elköszönt. Rádiós karrierje 2017-ben új lendületet kapott, amikor Bánhegyi Roland hívására az újjáalakuló Egerszeg Rádióhoz ment.

– Utólag visszagondolva borzasztóan örülök, hogy igent mondtam 2017-ben – árulta el Németh Miklós. – Nagyon jól érzem magam a bőrömben, jó csapattal dolgozhatok. Óriási siker, hogy ezt a rádiót sikerült újjáéleszteni, sőt azt elérni, hogy Zalaegerszegen a leghallgatottabb rádióvá váljon. Ebben a szabad felfogású rádiózásban, amiben a műsorvezető szabad kezet kap, s a mondandóját ő maga alakíthatja, otthonosabban mozgok. Amit elmondunk, persze bizonyos etikus keretek között, az előremutató kell hogy legyen, informális, és szolgálja a közösséget, aki a rádiót hallgatja. Ez mindig olyan energiákat, izgalmat szabadít fel bennem, hogy harminc év után is izzad a tenyerem, ha bekapcsolom a mikrofont.

Miklós azt mondja: mindennap olyat kell adni, amivel tudja támogatni a hallgatóit. Lehet ez egy új zene vagy útinformáció, amivel segíti a közlekedőket. A hallgatók ezt meghálálják.

– Az inspirál, hogy olyat adjak az embereknek, amivel kibővíthetem egy kicsit az ő látásmódjukat, vagy szebbé tehetem a napjukat.

És hogy mi a helyzet a fiatalokkal, az utánpótlással?

– Nem olyan régen még sorban álltak a rádió bejáratánál a fiatalok, egyetemisták, okos fiúk és lányok, hogy szeretnének rádiózni. Most ott tartunk, hogy vadászni kell a munkatársakat. Nekünk a lét­elemünk a kommunikáció. A mai fiataloknál az internet elterjedésével megváltozott az érdeklődés, nem beszélgetnek, csak a telefonjukat nyomkodják. Pedig a mai fiatalok ugyanolyan intelligensek, okosak, és ha akarnának, egyébként ugyanolyan kommunikatívak is lehetnének, mint a mi korosztályunk, de ők nem ebben nőttek fel. Nem tudnak kézzel levelet írni, és nem fogták a kezükben a Ludas Matyit.

Miklós szerint a rádiózás nem korfüggő, bármeddig csinálhatod, ha kedved leled benne.

– Mondjuk egy kicsit „hülyének” kell lenni, hiszen gondoljunk csak bele, ki az, aki becsukja az ajtót maga mögött, benyom egy gombot és elkezd magában beszélgetni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában