tartós élelmiszer és pár kedves, jó szó

2020.12.21. 11:30

Sportolók gyűjtötték – képviselők, polgárőrök vitték házhoz az adományokat Zalaegerszegen

Bazitára és Ebergénybe már szerdán este megérkeztek Jézuska előfutárai: a két önkormányzati képviselőből és a két polgárőrből álló csapat az ünnepi készülődést megkönnyítendő 14, zömmel egyedül élő idős, rászoruló embernek tartósélelmiszerekből álló csomagot adott át.

Fincza Zsuzsa

A 90 éves Török Sándorné a társaságnak is örült, és szívesen vendégül látta volna a csapatot. Mellette (balról) Szabó Márton Ferenc, Szabóné Csernovicz Éva, jobbról Szilasi Gábor és Németh Gábor

Fotó: FZS

Az adomány elsősorban a zalaegerszegi Boxart Box Klub, a Küzdő- és Harcművészeti Egyesületek, a Zalaszám ZAC sportolóinak és az Adományközpontnak köszönhető.

- Az eredeti célunk: összefogni a küzdősportok közösségét, s erre legalkalmasabb egy nemes emberi cselekedet: segíteni másokon. Az Adományközpont számára már 5. éve szervezzük a felajánlásokat, nem csak karácsonykor, hanem mondhatni egész évben, húsvétkor és adventkor nagyobb lendülettel, mert ilyenkor talán nagyobb szükségük van rá a nehéz körülmények között élő embertársainknak. Az idén csatlakoztak hozzánk a Zalaszám ZAC sportolói is, s büszkén mondhatom: 50 családnak sikerült segítséget nyújtanunk, s ez a jó érzés a mi ünnepünket is megszépíti, s összetartóbb közösséggé kovácsolja a csapatot – magyarázta Németh Gábor, a Boxart Box Klub vezetője, a zalaegerszegi önkormányzat északkeletei városrészeinek képviselője.

A 90 éves Török Sándorné a társaságnak is örült, és szívesen vendégül látta volna a csapatot. Mellette (balról) Szabó Márton Ferenc, Szabóné Csernovicz Éva, jobbról Szilasi Gábor és Németh Gábor
Fotó: FZS

A karácsonyi adományokat az idén Szilasi Gábor önkormányzati képviselő választókerületében Bazita és Ebergény rászorulói kapták. Dudás Gyula, az Adományközpont vezetője a sportolók adományaiból, száraztésztákból, rizsből, étolajból, cukorból, teából, konzervekből és hasonló tartós élelmiszerekből 14 jókora dobozt pakolt tele.

- Igyekszem jó kapcsolatot kialakítani a helyi civil szervezetekkel, ezúttal is az ő véleményük alapján jelöltük ki, kik kapják az ajándékot, hiszen azok ismerik legjobban az emberek gondját, búját, örömét, akik köztük élnek. Én is igyekszem a körzetembe tartozó 4500 ember közül minél többet megismerni, s erre jó lehetőséget biztosított ez az akció is: ajándékkal a kezemben kívánhattam embertársaimnak boldog ünnepeket. A bazitai városrészben a polgárőrség segítségét kértük – mondta Szilasi Gábor, aki Németh Gáborral, valamint Szabó Márton Ferenccel és Szabóné Csernovicz Évával, a Bazitai Polgárőr Egyesület elnökével illetve tagjával kereste fel a kilenc bazitai lakost.

A Toposháza utcában Csihar Lászlóné, aki rokkantnyugdíjas fiával él együtt, ugyan a kapuban fogadta a küldöttséget, de a csomag becipelése már meghaladta az erejét, így azt Szilasi Gábor vitte be a házba. Ekler Jánosné, botra támaszkodva csak nehezen tudott volna kijönni elénk, ezért a bejárati ajtóban mondott köszönetet – az ajándékot ő is a konyhába kérte. A 90 éves Török Sándorné szinte tűzről pattan menyecskeként érkezett a kapuba és szerelte le róla a láncot, s bár ő is bevitette a jókora dobozt, elmesélte, hogy nemrég kórházba került, de rendbe szedték és jól van, elmondta azt is, mivel tölti az idejét a ködös, szürke hétköznapokon, s úgy tűnt, a társaságot legalább annyira becsüli, mint az ajándékot. Bödör Józsefné nem reagált a kapuban jelentkezők szólongatására, be kellett hát kopogtatni az ajtaján – kiderült nem unatkozott, a szomszédasszonyával diskurált, nem is panaszkodott, mert gyermeke és párja a gondját viselik, de a kis nyugdíjához jól jön minden segítség. Amúgy jó, hogy az ismerős polgárőrökkel mentünk – idegeneknek nem nyitottak volna ajtót...

Bár a kiosztásra szánt 14 csomag nem túl nagy mennyiség, mégis jócskán bent jártak az estében, mire valamennyit célba juttatták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában