Semmi nem hullik az ölünkbe, a céljainkért küzdeni kell

Ezt a zalaszentgróti Sznopek Veronika fogalmazta meg, amikor az elmúlt évekről kérdeztem, hiszen a hobbiból elkezdett mézeskalács-készítésből rövid időn belül művészi cukrászremekekre váltott át. Mi ez, ha nem siker?

A kezdetekről szólva elmondta, gyerekkorában is kedvelt elfoglaltságai voltak a kézügyességet, türelmet igénylő foglalatosságok. Jól ment a rajz is, ezért a szombathelyi főiskola tanító szakán műveltségi területként a vizuális nevelést választotta. A diploma megszerzése után tanított, és bár a a tanítói pályának pár év után búcsút mondott, munkája miatt a gyerekektől nem szakadt el.

Az újabb elágazáshoz négy éve érkezett, amikor karácsonyi hangulatban mézeskalácsok készítésébe fogott. Az eredménnyel azonban nem volt megelégedve, ezért mestert keresett magának, akitől tanulhat. Csiszár Tibornétól leste el az alapokat, és ekkor ébredt rá, hogy öröm, kikapcsolódás számára ez a foglalatosság, a mézeskalácsok díszítése.

Azok állnak hozzám a legközelebb, amikor szabad kezet kapok, amikor felkérnek, s csak annyit mondanak el nekem, kinek lesz, milyen alkalomra, és a többit rám bízzák.

– Létrehoztam az oldalamat a Facebookon Csodás Mézes néven, hogy megmutassam másoknak is, mire vagyok képes, aztán ez lett a védjegyem. Az első mézeskalácsom megsütése után pedig egy évvel már nagyon sok követővel büszkélkedhettem – árulta el.

Itt azonban nem állt meg, kiruccant a grillázstorták birodalmába. Ez olyan jól sikerült, hogy a továbblépés érdekében a cukrászszakmát is kitanulta, és már az édességek királyai, a torták kerültek a középpontban. Ezt jelzi, hogy immár Csodás Tortavilág néven találhatjuk meg műveit a közösségi oldalon, ahol képek sokasága árulkodik az eddig megtett útról.

– A mézeskalács-díszítési technikákat bevetettem a tortáknál is, ebbe az irányba indultam el, és úgy érzem, kialakult már az a stílus, ami rám jellemző: letisztult, elegáns. Emellett pedig szeretem kipróbálni a különleges, kreatív megoldásokat. Néha bejön, néha nem – tette hozzá nevetve.

A képeket szemlélve nehéz elképzelni, mikor nem nyert tetszést a műve. Az alkotásokban a klasszikus tortaforma legtöbbször felbukkan, de a kidolgozás, a díszítések, motívumok láttán a legkevésbé az ötlik fel, milyen lehet az íze, mert mindegyik inkább örök emléknek, megőrzendő ajándéknak látszik.

– Azok állnak hozzám a legközelebb, amikor szabad kezet kapok, amikor felkérnek, s csak annyit mondanak el nekem, kinek lesz, milyen alkalomra, és a többit rám bízzák. Így született például a tengert felidéző torta, rajta a horgony a remény, a béke, az állhatatosság szimbóluma. Ez olyan valakinek készült, aki rajong a vitorlázásért. Igaz, hajó is került a tetejére, de az már külön kérésre “kötött ki”, mert nem az én világomat tükrözi – magyarázta.

Lehetne még sorolni az édes csodákat: csokifodros, virággal díszített, gyümölcstálas, többszintes, habos, aranyos, vagy épp erdőt formázó Sacher-torta szarvassal, de nekem legjobban az óriás teknős tetszett, és ezzel nem is értem a remekek végére...

Sznopek Veronika arról is beszélt: az alapanyagokat ő szerzi be, a minőség érdekében gyakran külföldről rendeli meg, és a művek minden elemét ő készíti el. Sokak szemében ez könnyed, nőies elfoglaltság, de ez a csalóka látszat, mert kemény fizikai munka, még ha rengeteg örömet is ad.

– Nem tudom összeszámolni azt az időt, amennyit én ennek szentelek. A családom emiatt persze nem szenvedhet hiányt, ezért a másfajta kikapcsolódásról mondok le, nincs is üresjárat az életemben. Számomra ez még a tanulás időszaka, nagyon sok időt fordítok rá, de csak annyit akarok foglalkozni vele, amennyi boldoggá tesz. Ne legyen sose kötelesség, mert akkor az előbb-utóbb a minőség rovására megy. Nem akarok én ebből meggazdagodni, nem akarok cukrászdát nyitni. Ezért csak a barátok, családtagok kérését fogadom el. Lehet, hogy később ez bővül, ám akkor is csak a kedvemre valót vállalom el. Kicsi, az érdeklődők számára nyitott “látványműhelyt” szeretnék nyitni, ahol különlegességeket készíthetek a magam örömére. Ez a nagy álmom, amiért sokat dolgozom, mert szerintem semmi nem hullik az ölünkbe, a céljainkért küzdeni kell, és ez megerősít. Néha nehéz, de amikor látom, hogy előbbre jutok, elérem azt a szintet, amit kitűztem magam elé, akkor hatalmas örömet érzek, ez a jutalom – mondta végezetül.

További cikkeink:

https://www.zaol.hu/nokfokuszban/