közgyűlés

2020.10.31. 11:30

Elnapolt fejlesztések – a volt Thúry-sportpálya továbbra is parlagon hever

A már szokásosnak mondható személyeskedés ellenére tulajdonképpen konstruktív vitát eredményezett a csütörtöki nagykanizsai városi közgyűlés. Bár az Éljen VárosuNK! Egyesület (ÉVE) frakciója több fontos döntést elnapolt, abban mégis egyetértés volt, hogy előbb vagy utóbb, de a szükséges fejlesztésekre sort kell keríteni.

Pásztor András

Hiába kapott lakóövezeti besorolást a volt sportpálya, egyelőre nem indulhat el a közművesítés Fotó: Gergely Szilárd

A fontosabb napirendi pontok közül érdemes szót ejteni a Bizzer András alpolgármester által kidolgozott és Balogh László polgármester által beterjesztett építményadó-csökkentési javaslatról, amely az új ipari park területére majdan betelepülő vállalkozások támogatását célozta. A javaslat szerint aki a fejlesztésre kijelölt területen létesít építményt, annak az első három évben nem kell építményadót fizetnie, majd az ezt követő két évben négyzetméterenként 400 forint lenne az építményadó mértéke.

Az előterjesztés céljával ugyan egyetértett az ÉVEfrakció, Horváth Jácint frakcióvezető- helyettes mégis módosító indítványt terjesztett elő, ami arra vonatkozott, hogy a polgármester dolgozzon ki olyan javaslatot a következő közgyűlésre, amely nem zárja ki a támogatásból azokat a vállalkozókat, akik a város más részein építenének telephelyet. Horváth Jácint hozzátette: szerinte az a legfontosabb, hogy munkahelyek létesüljenek, az csak másodlagos, hogy hol.

Szabó Szilárd, a Fidesz-frakció vezetője jelezte: nem biztos, hogy üdvözítő lenne, ha a város a régebbi iparterületein ilyen módon támogatná a fejlesztéseket, hiszen a fő cél az, hogy az új ipari park benépesüljön, a vállalkozások az önkormányzattól vásároljanak területeket, melyek bevételeiből további fejlesztések valósíthatók meg. Arról nem is beszélve, hogy a régi iparterületeken, például a Csengery utcában való fejlesztések tovább erősíthetik a forgalmi dugókat, a zaj- és füstkibocsájtást. Ez az új ipari parkban nem okozna problémát. A testület végül Horváth Jácint (ÉVE) módosító javaslatát támogatta.

Hiába kapott lakóövezeti besorolást a volt sportpálya, egyelőre nem indulhat el a közművesítés Fotó: Gergely Szilárd

A bérlakások fejlesztésére elkülönített keret felhasználása kapcsán abban szintén egyetértettek a felek, hogy fontos a lakásállomány bővítése és fejlesztése, ám a konkrétumokban nem tudott közös nevezőre jutni a két frakció.

Balogh László polgármester arra tett javaslatot, hogy a rendelkezésre álló 124 millió forintos keretből vásároljon egy új építésű lakást az önkormányzat, illetve újítsanak fel több bérlakást is, hogy az önkormányzat kedvező feltételeket tudjon biztosítani olyan szakemberek – orvosok, tanárok, mérnökök – számára, akiket a városba kívánnak csábítani. Balogh László azt is javasolta, hogy a volt Thúry-sportpályán 50 millió forintos keretösszegből kezdődjön el a lakótelkek kijelölése és közművesítése, hogy ott fiatal családok tudjanak építkezni. Az ÉVE-frakció szerint a javaslat nem volt kellőképpen kidolgozva, a keretösszegek nagysága nem volt alátámasztva, ezért nem támogatták az előterjesztést.

Egyetértés volt viszont abban, hogy a jövő évi költségvetés terhére nyilvános illemhelyet alakítson ki az önkormányzat az Eötvös téren, a közelben lévő játszótér miatt ugyanis nagy igény van erre. A testületi ülésen az is elhangzott, hogy a jövőben bármilyen parképítési projektnél előre be kell tervezni a nyilvános illemhely kialakítását.

A testület egyhangúlag támogatta a kanizsai mozit üzemeltető társaság megsegítését is, miután a járványhelyzet miatt kétségessé vált a mozi üzemeltetése. Az önkormányzat 2,5 millió forintos támogatást szavazott meg.

Bizzer András alpolgármester két önálló indítványt tett a csütörtöki közgyűlésen, az első a keleti városrészben lévő parkolók burkolati jeleinek felfestését és parkolók kialakítását célozta a Munkás utca 10. és a Kazanlak körút 1. számú társasházaknál. Az ÉVE-frakció arra hivatkozva utasította el az alpolgármester javaslatát, hogy már dolgozik egy munkacsoport a parkolási problémák enyhítésén, de konkrét beruházási javaslatot csak azt követően tesznek, ha elkészültek a teljes körű felméréssel. Bizzer András alpolgármester – a hozzá érkező lakossági kérések alapján – számos kutyaürülék-gyűjtő edény kihelyezésére is javaslatot tett, főként a keleti városrészre koncentrálva, ám az ÉVE-frakció ezt sem támogatta. Mint elhangzott: először felmérést kellene végezni, hogy pontosan hová és mennyi kutyaürülék-tároló edény kihelyezésére lenne igény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában