a menetrendet összehangolják a vasútéval

2020.09.08. 11:01

Újra több buszjárat lesz Zalaegerszeg és Budapest között – Frissítve

Szeptember utolsó hetétől a vasút mellett több menetrend szerint közlekedő autóbuszjárat is összeköti a zalai megyeszékhelyt a fővárossal.

Arany Gábor

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Pezzetta Umberto

Biztosítani kell, hogy mindenki azt a közlekedési eszközt választhassa, amelyiket szeretné. Ha ez az autóbusz, akkor ennek a lehetőségét kell megteremteni. Ezt Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos szögezte le, aki kedden a megyeszékhelyen a Volánbusz Zrínyi úti telephelyén tartott tájékoztatót a tervezett közlekedési változásokról.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Mint elmondta, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal folytatott egyeztetés eredményeként hétfőn született arról döntés, hogy az utazási igényeket felmérve a közlekedési szakma javaslata alapján szeptember 28-tól már több menetrend szerinti autóbuszjárattal is el lehet érni a fővárost. A döntés a megyeszékhely és Lenti térségét biztosan érinti. A változtatás részeként az új menetrendet összehangolják a vasútéval, amelynek használatát továbbra is szeretnék ösztönözni, annál is inkább, mert ez a környezetet kímélő közlekedési mód. Ennek érdekében korszerű IC-szerelvényeket állítanak be, valamint a vasúti utazás költségeinek csökkentése is várható.

Mint emlékeztetett rá, több kritika érte a fővárost és Zala megyét összekötő autóbuszjáratok új menetrendjének augusztus elsejei bevezetését. A módosítást egyébként az is indokolta, hogy jelentősen lecsökkent az utazások száma, elsősorban a járványveszély miatt. Míg korábban a buszok a férőhelyek 60-70 százalékát kihasználva közlekedtek, tavasztól ez közel 30 százalékra fogyatkozott.

Fotó: Pezzetta Umberto / Zalai Hírlap

Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere felidézte, hogy amikor július 15-én a Volánbusz tulajdonosi jogait a MÁV vette át, az már előrevetítette a racionalizálást, ami augusztus elsejével be is következett. Az új menetrend miatt sok észrevétel érkezett a városházára, ezeket továbbították Vigh Lászlónak, akit köszönet illet, hogy sikerült a minisztériummal megállapodásra jutnia. Hozzátette, érthető cél a vasúti közlekedés fejlesztése, de ez ne járjon az autóbuszjáratok megszüntetésével. Ennek érdekében szakmai anyagok készültek, amiket érvelésében Vigh László is felhasznált.

Kapcsolódó tartalom:

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/kanizsa-sem-szenved-hatranyt-4490795/

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában