Árvíz-űző közösségi nap

2020.09.03. 15:00

Sokkoló fotókon mutatták be a környezeti károkat Kisrécsén

Szokatlan eseményt tartottak nemrégiben a településen. A rendezvény az „Árvíz-űző falunap” elnevezést kapta és zártkörű volt, csak az ott élőknek és azoknak szólt, akik július 25-én részt vettek a védekezésben.

Benedek Bálint

Mint ismert, a dél-zalai térségre július 24-én és 25-én nagy mennyiségű eső zúdult le, elárasztva több település utcáit és házait. Ez alól sajnos Kisrécse sem jelentett kivételt. Ezért a betérőket egy kiállítás fogadta, mely számos fotóval illusztrálva mutatta be, milyen is az, amikor a víz az úr. Hihetetlen és sokkoló fotókon láthatták a helyiek, hogy miként alakította a csapadékból lett haragos folyó Kisrécse arculatát. Továbbá milyen heroikus küzdelmet folytattak az itt élők, hogy védjék az értékeiket. A település polgármestere Tóth Lucia a rendhagyó falunapon emléklapot adott át azoknak, akik részt vettek a védekezésben és köszönetet mondott mindenkinek, kiemelve az összefogás erejét, s jelentőségét. Ezután közösség­építő programokkal, például főzőversennyel és sütemény kóstolással folytatódott a rendhagyó falunap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában