2020.08.20. 07:00
Államalapítóra emlékeztek a 20 éves csácsbozsoki Szent István szobornál
Zalaegerszegen szerdán délután ünnepi szentmisével kezdődött a Szent István napi ünnepség.
A csácsbozsoki Szent Sebestyén Templomban dr. Udvardy György veszprémi érsektartott szentmisét, majd a városi ünnepség az idén 20 éves Szent István szobornál folytatódott. Az ünnepi programot a Városi Fúvószenekar térzenéje nyitotta, majd négy zalaegerszegi polgár, kettő magánszemély és kettő nyugállományú katona vehetett át, a Honvédség munkáját támogató, segítő közreműködésükért Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter által odaítélt kitüntető címet és elismerést.
Az ünnepen Herkliné Ebedli Gyöngyi, a településrész önkormányzati képviselője köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepi beszédet dr. Sifter Rózsa Zala megye kormánymegbízottja mondta, aki Szent István érdemeit méltatva, kiemelte egyik vezérgondolatát, miszerint az együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet.
Államalapítóra emlékeztek a 20 éves csácsbozsoki Szent István szobornál
Összetartozásunk legfontosabb értékei a hűség, a hit és a szeretet. A kormánymegbízott asszony a jelenünkre áttérve kijelentette, hogy államalapító királyunk az értékek Európáját választotta és mi a mai kor magyarjai is a tőle örökölt szellemiségében képzelik el a jövőt. Nem nyílt csatákkal, szemtől szemben vívunk harcot, hanem egy szinte láthatatlan, erőszakos, saját kultúránkat elpusztítani akaró ellenség ellen kell harcolni. Erős Magyarországra és erős Magyar Államra van szükség. A program végén érseki áldást követően szegték meg az új kenyeret és osztották ki a jelenlévőknek.