Szabó Balázzsal a Gellyének háza című kötetéről

A kötetet Szabó Balázs (BenMar) szerkesztette, ami egy kicsit meglepett, mert a 2016-ban megjelent Útra fel című verseskötet után ez akkor is teljesen más műfaj, ha jó helyeken elhelyezve, több BenMar vers is helyet kapott a kötetben. Minderre Szabó Balázs azt mondja:

- Keresve sem találtam a lakóhelyemről szóló, hasonló kiadványt, ezért úgy éreztem ennyivel tartozom a falumnak, illetve, a „Gellyének háza” című, a török időkben a falunkban játszódó elbeszélő költeményt, amely egyben a könyv címe is lett, régóta szerettem volna hozzá illő köntösbe bújtatni. Nem utolsó sorban Gellénháza múltja, s egykori KFV-s dolgozóként az olajipar iránti kíváncsiságom is vezérelt. Majd, amikor Kiss Jenőnek, Gellénháza első polgármesterének, Fenyvesi Zsoltnak, valamint Sallay Zoltánnak a falutörténeti, iskolatörténeti és templomtörténeti kéziratai a kezembe kerültek, elhatároztam, hogy szeretett településem történetét, ha törik, ha szakad, tudásomhoz mérten megírom, illetve a már létező munkákat feldolgozva, kötetbe szerkesztem.

A közreadott visszaemlékezések, tanulmányok mögött rengeteg kutató munka rejlik. Mint mondja, az élet gördített elé néhány legyőzhetetlennek tűnő akadályt, nem volt könnyű, ennek ellenére örömömét lelte az írásban és a beszélgetésekben. Valójában nem is tudja hány anyagot használt fel, csupán a szerkesztés legvégén szembesült azzal, hogy jó pár forrásanyag került a könyv legvégére. A tudatos gyűjtő és kutató munkát még 2017-ben kezdte el, részben az abban az évben elhunyt polgármesterük Vugrinecz József bátorítására, akihez barátság is fűzte, de sokan mások is segítették.

- Szinte minden írásban, vagy személyesen megszólított, legyen az falum béli vagy elszármazott kedves ember, szívesen megnyilatkozott. Kiemelném Dr. Jáni János, aki a könyv ajánlóját is írta és Farkas László baráti segítségét. Előbbi mentoromként, valamint a könyv lektoraként, utóbbi pedig a támogatásával segítette a munkámat. Nem utolsó sorban soha el nem múló hála illeti a családomat, amiért elviselték a munka közbeni nyűgjeimet.

A történelmi visszaemlékezések, s az idézett jegyzőkönyvek tartalmának közreadása, az olajipari Gellénháza röpke hetven évéről sok, nem mindenki által tudott történettel ismertetnek meg. Ilyen Lispeszentadorján és Bázakerettye párhuzama az ipartelep felépítéséről Nagylengyel és Gellénháza esetében. Amott a lispeiek ellenkezése miatt került Bázakerettyére az üzem és a lakótelep, emitt Nagylengyel ellenkezett hasonlóan, ami Gellénháza szerencséje lett. Gellénháza fejlődését ugyanis hosszú időre nagyban meghatározta, hogy az akkori lakossági döntés miatt sem Ormándlakon, sem pedig Nagylengyelben nem engedték meg az olajosok építkezéseit, az ipartelep építését, a lakótelep kialakítását. Olyan csemegék is lapulnak a könyvben, mint Rákosi Mátyás személyes döntése, aki a nagylengyeli olajmezőn tett látogatáskor döntötte el, hogy a lakótelep ne Egerszegen épüljön fel, amint ahogy tervezték, hanem Gellénháza zsuppos házai szomszédságában.

-Igen, így utólag nézve az eseményeket Gellénházának szerencséje volt. A bányász himnusz első sora is a szerencse forgandóságát említi: „Szerencse fel! Szerencse le!” Igyekeztem az idők során a köztudatból kiesett, úgymond városi legendákat és egyéb anekdota jellegű történeteket is összegyűjteni, amely talán emberi oldalról is láttatni engedi az amúgy száraz, jegyzőkönyvi és egyéb adatokkal megspékelt közös múltunkat. Megpróbáltam minden részrehajlást és politikai véleménynyilvánítást mellőzni. A lakótelep és a régi falu ellentéte – mert ilyen is volt – az én gyermek és fiatalkoromban részben már elcsitult – mondja, s most kerül szóba a cikk elején leírt szemléletes visszaemlékezés, ami dr. Jáni Jánosné, Marikának a gellénházi életkezdését idézi.

-Valóban, Gellénháza már 1959-ben, még ha faluként is volt számon tartva, mégis egy kisváros benyomását keltette. Marikának köszönhetem az említett visszaemlékezés mellett, többek között az „Iskola a göcseji dombok között” címmel íródott iskolatörténeti dolgozatát is, amelyet a szerző engedélyével szintén felhasználtam a könyvben – említi Balázs, majd a képekre terelődik a szó, amelyeknél idézünk az Egy fénykép vallomása című verséből: „Kastélyt tákolsz – olykor viskót -, / várat húzol fel; / legyen akár lélek-szoba. / Tele vagyok emlékeddel, / ne dobjál ki soha!”

-A fotók felkutatásában nagy szerencsém volt, hiszen dr Jáni János és Farkas László, valamint más gellénházi lakosok csodálatos fotói és archív képgyűjteményeiknek köszönhetően a bőség zavarával kellett megküzdenem. Így a könyvben, a közel 600-ból, csupán 116 fotó kapott helyet.

Végezetül, a jelent sem lehet megkerülni, ugyanis egy könyv béli táblázatban a következő adatok szerepelnek: 2000-ben 1737 lakosa volt Gellénházának, 2019-ben 1526, a deficit 211 fő. A hova lettek és miért mentek el az emberek az új évezred elején a faluból kérdésre Balázs így válaszol:

- A csökkenésnek szerintem több oka is van. Az egyik ilyen a 2000-es évek előtt elkezdődött a csökkenő bányászati tevékenységgel járó munkahelyek megszűnése. A létszámleépítések miatt sok ember volt kénytelen másik településre költözni. Egy a „deficithez” vezető másik ok pedig a képzett fiatalok elvándorlása, hiszen a környéken drasztikusan lecsökkent a munkahelyek száma. Megjegyzem azonban, hogy ez a negatív előjel az elmúlt néhány évben pozitív irányba kezd eltolódni, ami örvendetes Gellénháza számára.