újranyitás

2020.06.23. 07:00

Kinyitott Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem

Újranyitott a koronavírus-járvány miatti átmeneti zárva tartás után a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem.

Szabó Judit

Szeptembertől koncertek is lesznek Fotó: Katona Tibor

Fotó: © Katona Tibor

Tóth László, a hangversenyterem vezetője elmondta: hétfőtől péntekig látogatható az intézményegység, amely naponta 10 és 16 óra között tart nyitva, kivéve szerdán, amikor 10-től 18 óráig.

Az elmaradt koncerteket, programokat bepótolják. A rendezvények sora szeptemberben indul: 9-én a JazzSzerda keretében a Swing á la Django lép fel, majd szeptember 11-én indul a Szóban és zenében sorozat, elsőként Bánky József lesz a vendég.

Szeptembertől koncertek is lesznek Fotó: Katona Tibor

Szeptember 19-én az orgonabérlet keretében Teleki Miklós és Simai László ad koncertet, 24-én dr. Schiffer Miklós előadására várják az érdeklődőket, 26-án pedig Kovács Sándor érkezik a Szóban és zenében sorozatban. Szeptember 30-án a JazzSzerda fellépője az Esszencia Produkció és Csík János.

Októberben többek között Bogányi Gergely lép fel, novemberben folytatódik az Egerszegi Páholy Bereczki Zoltánnal, és eljön Ránki Dezső zongora- és Tóth Viktor szaxofonművész is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában