A tervek rendelkezésre állnak

2020.05.19. 14:00

Szélesítenék a Zalatárnok belterületén lévő hidat, viszont a pénzügyi fedezet még hiányzik

A tervek már évekkel ezelőtt elkészültek, csak a szükséges pénzügyi fedezet hiányzik ahhoz, hogy megoldódjon a 75-ös út egyik legnagyobb problémája. Zala­tárnok belterületén egy szűk híd teremt olykor balesetveszélyes helyzeteket, illetve akadályozza, lassítja le a forgalmat.

Gyuricza Ferenc

Helyszínbejárás a Szigeti-patak hídjánál. A kép előterében Vigh László (balról), Soós Zsolt és Mórocz József

Forrás: Zalai Hírlap

Fotó: Gyuricza Ferenc

A kérdéses műtárgy a Szigeti-­patakon ível át, s építésekor még senki sem gondolt arra, hogy a 75-ös útnak ezen szakaszát egykor több ezer jármű használja majd naponta. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a híd keleti irányban egy erős útkanyarulatba torkollik, így a hosszabb járművek, jellemzően a kamionok és a pótkocsis teherjárművek, de az autóbuszok sem tudnak úgy manőverezni, hogy csak a saját sávjukat használják. A település polgármestere, Soós Zsolt elmondása szerint több baleset is történt emiatt a község ezen pontján, ezért mielőbb szükség lenne a híd kiszélesítésére.

– A 75-ös út, így annak belterületi szakasza is az állami úthálózat része, ezért önkormányzatunk nem jogosult azzal kapcsolatos fejlesztésekre – mondta a polgármester. – A híd kiszélesítése ráadásul olyan költségigényes, amit mi nem is tudnánk megoldani. Ezért kormányzati segítséget kérünk, vagyis azt szeretnénk, ha állami beruházásban si­kerülne megoldást találni a problémára.

Helyszínbejárás a Szigeti-patak hídjánál. A kép előterében Vigh László (balról), Soós Zsolt és Mórocz József Fotó: Gyuricza Ferenc / Zalai Hírlap

Soós Zsolt a fentiek miatt Vigh László országgyűlési képviselő segítségét kérte, aki helyszínbejárásra hívta össze a község képviselő-testületének tagjait, a söjtöri közös önkormányzati hivatal vezetőjét és munkatársait, valamint a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala megyei igazgatóját, Mórocz Józsefet is.

Az egyeztetés kapcsán Mórocz József elmondta: a híd átépítésére már 2015-ben készült terv, amelynek engedélyét azóta is hosszabbítgatják, így amennyiben a szükséges forrás is rendelkezésre áll, akár el is lehetne kezdeni a munkálatokat. Az igazgató azt is hozzátette, a terv a 75-ös út nyomvonalának korrekciójával is számol, azzal a megoldással az útkanyarulat íve is módosulhat, ami szintén pozitív módon hatna a közlekedésbiztonságra.

– Önmagában a hídnak az átépítése is nagyjából 150-200 millió forintba kerülne, ehhez jönnek még az egyéb költségek – véleményezte Mórocz József.

Vigh László úgy véli, ekkora összeget el kell bírnia a központi költségvetésnek, hiszen a beruházás szükségessége nem lehet kérdéses. Mint mondotta, a forrás mielőbbi előteremtése céljából konzultációt kezdeményez az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakértőivel, illetve Palkovics László miniszter támogatását és személyes közbenjárását is kéri a fejlesztés megvalósítása érdekében.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában