Koronavírus Zalában

2020.05.12. 11:30

Hévíz kinyitott és készen áll a vendégek fogadására

A magánszálláshelyekre már érkeznek a turisták, a szállodák pedig a következő hetekben sorra tárják majd ki ajtajukat a szükséges biztonsági felkészülés után.

Péter Árpád

A város 5+1 lépcsős biztonsági programot alkotott. H. Horváth Orsolya és Papp Gábor a sajtótájékoztatón Fotók: Péter B. Árpád

Papp Gábor polgármester sajtótájékoztatóján kiemelte, a hétvégén megnyitott a Tófürdő szabadtéri része, amely az első két napban több száz vendéget vonzott, és már a megszokott kezelések jó része is igénybe vehető. A szabályok szerint egy időben 750-en tartózkodhatnak bent.

– A város 5+1 lépcsős biztonsági programot alkotott – ismertette Papp Gábor –, amely százszázalékos garanciát nyújt például a vendégek fogadására és a rugalmas foglalásmódosításra, a higiéniás intézkedésekre, illetve az egészségturisztikai tapasztalatra. Segíti az utazást tervezők döntését az is, hogy az év végéig nem kell idegenforgalmi adót fizetni a szálláshelyeken.

A város 5+1 lépcsős biztonsági programot alkotott. H. Horváth Orsolya és Papp Gábor a sajtótájékoztatón Fotók: Péter B. Árpád

A polgármester arról is beszámolt, hogy a veszélyhelyzetben sem állt le a városrészépítés, folyamatos a virágosítás, illetve tartanak vagy megkezdődnek a különféle pályázatokban elnyert beruházások, így hamarosan elkészül a Festetics sétány és a nagyparkoló, heteken belül pedig nekilátnak a piac átalakításának úgy, hogy közben nem zár be a vásártér. Tervezett önerős fejlesztéseiket is megvalósítják az idén, többek között a kamerarendszer bővítését, illetve az úgynevezett okosparkolás kialakítását.

A Tófürdő megnyitott, készen áll a vendégek biztonságos fogadására

– Hévíz tehát megnyitott, és 100 százalékos biztonsággal várja a gyógyvendégeket, illetve az aktív turizmusra vágyókat egyaránt – hangsúlyozta a polgármester, hozzátéve, az elmúlt héten 4500 válaszadó részvételével kutatást tartottak, amelynek eredménye szerint a megkérdezettek 80 százaléka választaná úti célul a várost, többségük pedig mielőbb, már május végén vagy júniusban szeretne jönni.

– Erre felkészültünk, és mindez optimizmussal tölt el bennünket – szögezte le Papp Gábor, aki arról is beszélt, hogy megkezdődött az egyeztetés az utazási irodákkal, amelyek tapasztalata szerint a német és az orosz piacról jelentős az érdeklődés, s hasonló a helyzet a cseh, szlovák és szlovén vendégek körében is. Természetesen érkezésük annak függvénye, hogy országukban milyen a járványhelyzet, s mit engednek a helyi hatóságok.

A nagyparkoló majdnem a szokott képet mutatja, tegnap dél körül
már alig akadt hely

– Egy biztos – tette hozzá –, a felmérésből, illetve a különféle keresőprogramok statisztikáiból is kiderül, hogy Hévíz az utazást tervezők körében a magyarországi települések között az első helyen áll.

Horváth Orsolya önkormányzati főtanácsadó arról tájékoztatott: a város magánszálláshelyei kinyitottak, már fogadják az egyelőre belföldi vendégeket, a szállodák pedig, a szükséges felkészülés után, a következő hetekben sorra teszik majd ugyanezt; június közepére a legtöbb hotel is nyitva lesz.

– A szálláshelyek és egyéb szolgáltatók a legnagyobb figyelemmel készülnek, betartva például a turisztikai ügynökség által összeállított Covid-kézikönyv ajánlásait annak érdekében, hogy minden ponton, helyszínen garantált legyen a vendégek biztonsága, de ezzel párhuzamosan az is, hogy az élményszint ne csökkenjen. Mindemellett a hévízi hotelek, panziók maximálisan rugalmas foglalási feltételeket dolgoztak ki, hiszen még van némi bizonytalanság az utazást tervezők körében, fogalmazott a szakember.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában