Felelősek vagyunk a környezetért

2020.03.02. 10:00

Az egyház a teremtésvédelem fontosságát hangsúlyozza – mondja Farkas Ervin a barlahidai előadásán

A keresztény egyházon belül is van gondolkodás a környezeti válság, a környezetvédelem kapcsán, ez nem idegen a hitélettől – mondta Farkas Ervin evangélikus lelkész pénteken a barlahidai könyvtárban megtartott előadása kapcsán.

Gyuricza Ferenc

Farkas Ervin a barlahidai könyvtárban

Fotó: Gyuricza Ferenc

A göcseji településen az evangélikus egyházközség szervezésében már hetek óta zajlik az a teológiai rendezvénysorozat, amelyhez a Magyar Falu Program nyújt támogatást.

Farkas Ervin a barlahidai könyvtárban
Fotó: Gyuricza Ferenc

A Lovászpatonáról érkezett Farkas Ervin is e sorozat keretében tartott előadást a környezeti válságról. Mint mondotta, az evangélikus egyház ennek kapcsán a teremtés, azaz a Genezis könyvéig nyúl vissza, amelyben arról olvashatunk, hogy az Isten megteremtette az első emberpárt, majd a Paradicsomban helyezte el őket. Nagyon fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy az Úr szándéka nem az volt ezzel, hogy az emberpár mint a teremtés koronája uralkodjon a világ felett, hanem legyen felelős is érte.

Az egyház ezért a környezetvédelem helyett a teremtésvédelem kifejezést használja. Farkas Ervin emellett az Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója, s a Gyulai Iván által kidolgozott mélymulcsos gazdálkodás módszerét ajánlotta az érdeklődőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában