céljuk az érzékenyítés

2020.01.22. 07:00

Informatikai képzés látássérültek számára Nagykanizsán

A látássérültek infokommunikációs segítője címmel képzést indít a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ Közhasznú Nonprofit Kft. A szervezet célja az érzékenyítés mellett, hogy minél több szakképzett látó nyújtson segítséget.

Benedek Bálint

A képzés népszerűsítését a Vakok és Gyengénlátók Zala Megyei Egyesülete is a szívén viseli, hiszen szeretnének még aktívabban nyitni a látók felé, erre pedig Lukács Gyuláné irodavezető szerint ez a szakmai tanfolyam tökéletesen megfelel. Elmondta: a programban résztvevőknek legalább ECDL Start tanúsítvánnyal vagy informatikai érettségivel, továbbá legalább 3 éves informatikai területhez kapcsolódó munkatapasztalattal kell rendelkezniük.

A jelképes összegbe kerülő 110 órás elméleti és gyakorlati képzés várhatóan február második felében indul, helyszíne Budapest lesz. Jelentkezni a szervezet honlapján február 6-án 14 óráig lehet.

– Manapság az informatika sokak „kisujjában” van, bizonyára ők rendelkeznek képesítéssel is, aminek most nagy hasznát vennék a látássérült embertársaik – fogalmazott Lukács Gyuláné. – A hamarosan induló tanfolyam azt a célt is szolgálja, hogy a jelentkező még inkább alkalmas legyen felmérni a látássérült személy informatikai képességeit, valamint az ő igényei alapján informatikai ismereteket tanítson neki speciális szoftverekkel. Többek közt segíthetnek a nemrégiben elindult Távszem projektben, ahol a vak és gyengénlátó emberek akadálymentesen használható mobileszközök segítségével magas színvonalú, internet alapú segítő szolgáltatásban részesülnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában