Haladás Horgász Egyesület

2019.12.03. 16:00

Sporthorgászok örömére a frissen telepített pontyokat egyenként meg is jelölték

A sporthorgászat támogatására az elmúlt hétvégén húsz darab nagyméretű ponty került a Pusztaszentlászló melletti, a Haladás Horgász Egyesület által üzemeltetett tóba.

Gyuricza Ferenc

Jandó Péter az egyik ponttyal Fotó: Gyuricza Ferenc

Az eseményt számos érdeklődő követte figyelemmel, hiszen bár az úgynevezett Felső-tóban ennél nagyobb pontyok is akadnak szép számban, ennyi nagyméretű halat együtt még kevesen láttak. A helyi egyesület vezetősége abban bízik, hogy a telepítéssel még inkább olyan feltételeket tudnak teremteni, amely vonzó a sporthorgászok számára, s így tovább növekszik a napijegyes vendégek száma. A most vízbe tett, átlagosan 7 és 8 kilogramm közötti halakat meg is jelölték, bár az érvényes méretkorlátozás miatt azok egyébként sem vihetőek el.

Jandó Péter az egyik ponttyal Fotó: Gyuricza Ferenc

– A tó halfaunájának változatossága és gazdagsága érdekében néhány napja egy másik telepítésünk is volt, akkor 139 kilogramm egynyaras süllő került a vízbe – mondta el Jandó Zoltán, az egyesület elnöke. – Ugyancsak tervezzük még 30 mázsa közepes méretű, átlagosan két és három kilogramm közötti ponty telepítését, reményeink szerint még ez évben sor kerülhet erre is.

Jandó Zoltán azt is hozzátette, hogy az egyesület elviteli tilalmat rendelt el a ragadozóhalakra, azaz horgászni lehet rájuk, azonban sikeres kifogásuk esetén kötelező visszaengedni őket a vízbe. Egyéb korlátozás jelenleg nincs érvényben a tavon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában