Ünnepváró rendezvények

2019.12.16. 07:00

Adventi hangulatot teremtettek Zalalövőn és Csesztregen

Nem múlik el úgy decemberi hétvége, hogy a zalai települések nagy részén ne tartanának ünnepváró rendezvényt. Zalalövőn vasárnap széles körű összefogással egész napos programra várták az érdeklődőket.

Gyuricza Ferenc

A rendezvények délelőtt kezdődtek a gyerekeknek szóló bábszínházi előadással, majd további műsorok, foglalkozások követték egymást, és az adventi vásár is megnyílt.

– Rendhagyó módon szerveztük meg adventi programjainkat, igyekeztünk mindent egy napra összevonni, hogy valóban tartalmassá tudjuk tenni az ünnepvárást – mondta Gyarmati Antal zalalövői polgármester. – Erre a napra időzítettük az általános iskola és művészeti iskola évzáró gáláját, a Salla Művelődési Központ gazdag és sokrétű kínálattal állt elő, s a civil szervezetek is színesítették a programot.

Zalalövőn az általános és művészeti iskola bemutatta az év végi gálaműsorát Fotó: Gyuricza Ferenc
Csesztregen angyaljelmezt öltött gyerekek is színpadra léptek Fotó: Gyuricza Ferenc

Csesztregen régi hagyománya van, hogy a civil szervezetek és a helyi intézmények összefogásával falukarácsonyi programmal lepik meg a környékén élőket. Ezen a szokáson idén sem változtattak, ugyancsak vasárnap, az esti órákban az óvodások és az általános iskolások, valamint a Korhatártalanok Klubja női kórusa és a csesztregi pávakör mutatta be ünnepi összeállítását, melyhez a Magic 4 Dance moderntánccsoport is csatlakozott. A településhez szintén erős szálakkal kötődő színjátszást pedig Miholics Istvánné képviselte, aki saját versét szavalta el. A műsort követően a csesztregi piactéren forralt borral, meleg teával és bejg­livel várták az érdeklődőket, hogy a karácsony üzenetét, a szeretet fontosságát minden jelenlévő átérezze.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában