Programtipp

2019.11.19. 11:32

Futna egy jót? Várják Lentiben!

Fuss át az őszből a télbe! elnevezéssel szervez ismét téli futóversenyt e héten vasárnap az Iszkiri Futóklub Egyesület.

Korosa Titanilla

Az egyik rajt pillanata a tavalyi téli futóversenyről

A rendezvény megnyitóját 9.10 órakor tartják a Templom téren, majd a bemelegítést követően a gyerekfutamokat indítják 400 és 800 méteren, utánuk pedig a nyugdíjas korosztály sportos tagjai állnak rajthoz egy 100 méteresen futásra. A 2,5, 5, 11,3 és 21,2 kilométeres futamokra nevezők 11 órakor rajtolnak szakaszosan.

Az egyik rajt pillanata a tavalyi téli futóversenyről

A rövidebb útvonalak a városban haladnak, a 11,3 km-es táv Lendvadedes felé vezet a kerékpárúton, a félmaraton pedig a városrészeken át halad. A szervezők tájékoztatása szerint rekordszámú előnevezés érkezett, mintegy 450 futót várnak, ezért a helyszínen már nem lesz lehetőség nevezni a távokra. A rajtcsomagok szombaton 16 és 18 óra között már átvehetők a művelődési központban, illetve vasárnap 8 órától.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában