Fogalmazók sikere

2019.10.24. 16:00

THEMIS verseny: kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar csapat

Írásbeli munkájával kiemelkedő teljesítményt nyújtott a magyar csapat Bordeaux-ban, az Európai Igazságügyi Képzési Hálózat (EJTN) által szervezett THEMIS verseny négynapos döntőjén.

ZH

Az oklevéllel és éremmel hazatérő magyar csapat tagja volt a zalai dr. Krausz Bernadett, valamint dr. Gyuranecz Franciska (Fővárosi Törvényszék) és dr. Papp Dorottya (Budapest Környéki Törvényszék). Ők alkották tehát a magyar csapatot, amelynek tutora, dr. Kovács Bálint, a Szombathelyi Törvényszék polgári ügyszakos bírája volt.

A THEMIS magyar csapatának első szereplésére október 8-án, kedden került sor, akkor kellett a verseny írásbeli részét elkészíteniük. A feladat mind a nyolc csapatnak azonos volt: az „igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés” témakörét kellett feldolgozniuk, elsősorban a bírói függetlenséget érintő emberi jogi és uniós jogi ismereteket szintetizáló tudásra építve. Ezt követte két napra rá a 30 perces szóbeli prezentáció, egy előre megadott emberi jogi jogesetről. A szóbeli megmérettetés részeként a versenyzőknek a zsűri és az opponensként szereplő rivális csapat kérdéseire is válaszolniuk kellett. A zsűri a magyar fogalmazói csapatot írásbeli teljesítményük mellett a gondolkodás mélységéért is kiemelkedőnek ítélte. (A magyar csapat július elején Szófiában, a THEMIS nemzetközi fogalmazói verseny elődöntőjén első helyezést ért el.) A 2019-es verseny első helyezettje Németország lett, a második Románia 2. számú csapata, míg Olaszország a harmadik helyezést érte el.

Dr. Krausz Bernadett a nagykanizsai bíróságon 2018 novembere óta dolgozik és a THEMIS nemzetközi versenyre fogalmazói kinevezése után nem sokkal jelentkezett. A THEMIS nemzetközi megméretés bírósági és ügyészségi fogalmazók részére, angol munkanyelven. A magyar versenyzők kiválogatása az év elején zajlott a Magyar Igazságügyi Akadémián, így került dr. Krausz Bernadett „bírói etika és szakmai magatartás” témájú elődöntőbe két csapattársával együtt. A versenynek négy elődöntője van: nemzetközi polgári eljárásjogi, nemzetközi büntető eljárásjogi, továbbá nemzetközi családjogi megmérettetés, valamint a bírói etika és szakmai magatartás. Ezekből az elődöntőkből szekciónként az első két helyezett, nyolc csapat juthat tovább a döntőbe. A magyar csapat az elődöntőben a bírói etika és szakmai magatartás témakörén belül a mesterséges intelligencia és a bírói etika kapcsolatát dolgozta fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában